Mint mondottam volt, a dzsesszklubban töltött este csak egyike volt társaságot igénylő programjaimnak hétvége környékén. Péntek este, aznapi bejegyzésem publikálása után elindultam egy kellemes kis sörözésre erasmusos ismerőseimmel és a mentorokkal.

Magyar haverjaim ezt kihagyták, mivel nekik az előző laza este is megfeküdte a gyomrukat. Enyhe mérgelődés után, hogy nekem bezzeg nem szóltak, végül társaságunkkal megint a Frauenkirche melletti sörözőben kötöttünk ki - legtöbb hely ugyanis dugig volt, a bajor csarnokok pedig a turistacsapdákon kívül péntek este annyira nem tömöttek. Néhány korsó legurítása után megvitattunk pár kvantummechanikai és episztemológiai elméletet, amikor is a hely ismét zárni készült. Én arra számítottam hogy ennyi lesz az este, de csalódnom kellett. Egyik kedves mentor haverom kapott egy hívást egy falkányi illuminált brit erasmusostól, hogy hol vagyunk, mert még partizni akarnak. Velük tartsunk? Miért ne? Nagy nehezen megtaláltuk egymást és elindultunk egy közeli nappali méretű, egy táncparkettből álló szórakozóhelyre. Pokoli zsúfolt volt, de legalább hangulatos és olcsó. Egy csomó angol és ír hallgatótárssal ismerkedtem sokadszorra össze, egy idő után már "James" néven bemutatkozva, mert már untam, hogy senki nem bírta kiejteni a nevemet. Az angolszász nevemet dél-afrikai eredettel való magyarázása után azért éreztem egy kis bűntudatot, de könyörgöm, eddigi tapasztalataim alapján biztos vagyok benne, hogy ezekkel az emberekkel többet nem fogok úgysem találkozni. Ami kár, mert némelyik jófej volt. Végül háromra értem haza, hóviharban.

Szombaton egy rövid de kiadós pihenés után egy házibuliba mentem - már voltam ott egyszer, mentorom egyik finn ismerősének a lakásavató buliján vettem részt ott. Ma meg a szobatársa születésnapja volt. Az úriember egy legenda helyi baráti körömben, Barney Stinson-féle stílusa tenyérbemászóan irritáló mellékíz nélkül. Itt teszek egy apró kitérőt egy vallomással: én egyike vagyok azoknak az embereknek, akik Barney miatt NEM nézik az Így jártam anyátokkal című sorozatot. Mindenesetre a buli hatalmas volt - magyar ismerőseim ezen már megjelentek és némelyik még házipálinkát is hozott, amivel végre sikerült német felebarátainkat is megkínálni. Az eredmény mulatságos volt. Mindenesetre hasonló időben tértem haza, mint előző napon.

Tegnap, mint írtam, pihentem, mára egy kirándulást terveztem de hál' Istennek még lefekvés előtt ellenőriztem úticéljaim weboldalát, ami azt jelezte hogy hétfőn márpedig ők zárva vannak. Úgyhogy ma is itthon ücsörögtem, takarítással feldobva lazsálós napomat. Ja, meg főztem is. Paprikás csirkét. Nem akarom elkiabálni a dolgokat, de már főzőtudományom kezd "szánalmasan amatőr" státuszból "amatőr" felé konvergálni. A héten viszont csakazértis fogok utazgatni a környéken.

A bejegyzés trackback címe:

https://bandimunchenbol.blog.hu/api/trackback/id/tr143977607

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kardigan 2012.01.31. 13:31:59

fél pont, én nem miatta nem nézem, hanem mert szar, de az nekem is felfoghatatlan, amikor emberek azt mondják, hogy "már csak barney miatt éri meg nézni". már csak egy olyan karakter miatt nézi, aki hét éve semmit nem karakterfejlődött, és még mindig arról szól minden poénja, hogy dugás és öltönyök?

Meningitis 2012.01.31. 14:24:52

@kardigan: És hogy mennyire király és eredeti attól hogy minden poénja arról szól hogy dugás meg öltönyök. Noha feltételeztem hogy nem én vagyok az egyetlen, aki nem kedveli a karaktert, mégis örülök a feltételezésem megerősítésének :P

kardigan 2012.01.31. 14:59:05

én eleinte nagyon szerettem, de pont azért haragszom az egész sorozatra nagyon, mert az első két évadban tökre megszerettem ezeket az arcokat, és vagy nem fejlődnek sehova, vagy romlanak. ld. még az a marshall, akit én szeretek, az SOSEM lenne ekkora papucs, és lily meg ekkora szociopata.
süti beállítások módosítása