Egy hónap bőven elég volt a német konyha által kínált lehetőségek végigkóstolására (annak ellenére, hogy mindenki azt hiszi, hogy én itt éhezem...), így hát megosztom veletek is, mire jutottam.

 

Legutóbb nem akartam írni a menzáról, mivel csak pár alkalommal ettem ott, viszont az elmúlt hetekben rendszeres látogatója voltam, úgyhogy ezúttal rendes kritikát tudok róla írni - noha nem a szó konkrét éttermében, mivel meglepetésemre egész jó minőségű ételeket szolgálnak fel. A helyi menzakajára (és a német ételekre általánosságban) jellemző a szokottnál nagyobb adagok osztogatása illetve rengetegféle szósz használata szinte minden fogáshoz. A választék is viszonylag nagy, a központi menzán négyféle (a "kari" menzákon pedig kétféle) napi ajánlatból válogathatunk, melyek ára egyetemisták számára 1-3 euró között mozog (persze mást is ehetünk, ha a napi menü nem felel meg pillanatnyi hangulatunknak, szintén olcsóbban, mint bárhol máshol). Az ajánlatokat is váltogatják, körülbelül minden héten tudunk különféle hús-, hal-, zöldségételek közül választani. Ja, és még sört is lehet kapni, viszonylag olcsón. Szívfájdalmaim közé tartozik azonban a fizetési eszköz - készpénzt ugyanis nem fogadnak el, kénytelenek vagyunk egy hülye mágneskártyát magunkkal cipelni, amelyre ezzel a céllal elhelyezett automaták segítségével kell pénzt feltöltenünk. Valaki szerint ez kényelmesebb megoldás, én nem vagyok túl nagy rajongója, mivel így is alig tudom összecsukva tartani a pénztárcámat a sok rohadt kártyától, amelyek túlnyomó százalékát csak egy adott célra tudom használni az egyetemen belül. Sokan panaszkodnak az ételek minőségére illetve a "menzahangulatra" is, de az általam látogatott magyarországi menzákhoz képest az LMU-é mérföldekkel jobb - ezzel kapcsolatos egyetlen panaszom a napi ajánlatok kissé gyakori ismétlődése.

Bratwurst-ot (en.wikipedia.org/wiki/Bratwurst) először a menzán ettem - természetesen szósszal nyakon öntve, bőséges körettel. Ízre és állagra nem sokban különbözik a sült kolbásztól (ahogy a név is sejteti...), talán csak annyiban, hogy nincs annyira megfűszerezve (vagy csak a mártás elnyomta). Nekem mindenesetre ízlett, mindenáron fogok még belőle enni.

A Krustenbraten (de.wikipedia.org/wiki/Krustenbraten), magyarul disznósült szintén gyakori vendég a menzán. Sörmártással és Knödel-lel (de.wikipedia.org/wiki/Kn%C3%B6del) fogyasztva szintén ízletes tagja a német konyhának, bár a köretet leszámítva ő sem különbözik sokban magyar megfelelőjétől.

Ha már a sertésből készült ételeknél tartunk, meg kell említenem a Schweinshaxé-hez fűződő kis sztorimat. Hétfői Nymphenburg-ban tett kirándulásom után haldokló kékbálna hangokat hallató gyomorral a Viktualienmarkt (piac a város közepén) felé vettem az irányt, hátha a turistacsapdák között tudok enni valamit az egymás hegyén-hátán található hentesüzletek egyikében; ugyanis legtöbb hentesnél fogyaszthatunk frissen elkészített húsételeket is (a már korábban említett Leberkäse-szendvicstől kezdve a marhapörköltig) - Magyarországon manapság ez már nem túl elterjedt. A boltokból áramló illatoktól rögtön beindult a nyáltermelésem, és a terepet óvatosan szemügyre véve betértem egy henteshez, és kértem egy adag Schweinshaxé-t savanyú káposztával és pereccel, csak hogy autentikus turistának tűnjek. Kaptam is egy csonttal együtt kicsivel több mint egy kilónak saccolt adagot egy kis pereccel és egy káposztával teletömött müzlis tállal. Ez a beszéd, én hülye meg előtte azon aggódtam, hogy nem lesz elég! Egy üres asztalhoz állva (legtöbb hentesnél ugyanis nincs ülőhely) el is kezdtem küszködni a (kivételesen szósz nélküli) hússal, ami egyszerűen isteni volt. A sertéscsülöknek nem vagyok túl nagy rajongója, ugyanis nem szeretem a túlságosan zsíros, mócsingos húsokat (paradox módon a körömpörköltet leszámítva), a Haxe ropogósra sütött zsírpárnáit azonban boldog óvodás fejjel tömtem a buksimba. A káposzta is nagyon jól esett köretnek, itt melegítve és egy kissé savanyúbb formában találják, mint otthon. Félúton azonban rájöttem arra, hogy mi a célja a székek hiányának - ha leültem volna, étkezés után biztos nem állok fel. A hús, káposzta és perec kombinációja olyan szinten teletöltött, hogy az üzletből kifele már csak gurulni tudtam - de csakazértsem hagytam egy-két morzsánál többet a tányéromon. A vacsora aznap érdeklődés hiányában elmaradt és még másnap sem tudtam disznósültre még nézni sem.

A perec pedig, mint számomra kiderült, egész tűrhető kísérője mindenféle ételnek (bár a kenyeret akkor sem adom fel teljesen). A külseje ropogósabb, a belseje pedig puhább, mint az otthoni variációnak, továbbá előzetes idióta elvárásaim ellenére nincs is szüksége az embernek 4-5 darabra per főétel. Legközelebbi adandó alkalommal kipróbálom a variációit is, ugyanis ebből is előszeretettel készítenek "szendvicset" (az amerikai bagel-höz hasonlóan).

Mai kulináris kirándulásom eredményéről, a Currywurst-ról (de.wikipedia.org/wiki/Currywurst) ejtenék pár mondatot. Hosszas keresgélés után végül úgy döntöttem, hogy az autentikus élmény elérése érdekében egy kis talponállóban próbálom ki eme étket, sült burgonya körettel. Úgy tűnik a bajor Wurst-fogalom itt sem egyértelmű, ugyanis Bratwurst helyett ezt is Weißwurst-ból készítik. Noha nincs viszonyítási alapom, feltételezem hogy egy annyira nem nagy probléma, mivel az egész szinte úszott a curryporral megszórt ketchupban. A többi általam kóstolt "echtenémet" ételtől eltérően ennek (nyilvánvalóan) baromi erős, fűszeres íze volt. Az adagot eleinte kicsinek tartottam, de végül krumplival együtt bőven elégnek bizonyult. Szerintem nem rossz, de az erős íze miatt nem tudnám túlzott gyakorisággal ezt enni.

A sör szép és jó dolog, de persze nem lehet/illik/kéne mindenhez azt inni (bár legtöbb német étel szinte kívánja kísérőnek, a csülök elfogyasztása sem lett volna akkora kihívás alkohol által segített emésztéssel...), a víz mellett pedig néha jól esik pár korty üdítő is. Általános iskolás koromban előszeretettel öntögettem össze különféle üdítőket (háromnál több használatánál általában köptető íze lett a löttynek), s míg én ebből kinőttem, a németek úgy tűnik nem: többfajta márkanéven (Spezi, Mezzo, Schwip-Schwap) árulnak kóla/narancs keveréket. A legszörnyűbb az egészben pedig az, hogy kurva jó - vicces, ahogy legtöbb magyar hallgatótársammal együtt szinte varázsütésre függői lettünk ennek a banális fogorvosok rémálmának. Szerintem haza is viszek majd pár hordóval...

Ennyit az ízlelőbimbóimat és a gyomromat ért sokkhatásokról. Ha bárkinek eszébe jut valami, amit kihagytam, ossza meg velem nyugodtan, talán még Bear Grylls-t megvető bátorsággal meg is kóstolom. Mindazonáltal megjegyezném, hogy nyilván szoktam meglepő rendszerességgel én magam is a konyhában balfaszkodni tevékenykedni. Ergo, kedves rokonok, nem szeretném még egyszer hallani az "Ugye eszel te rendesen?" kérdést.

A bejegyzés trackback címe:

https://bandimunchenbol.blog.hu/api/trackback/id/tr123366369

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.