Eme dicső napon magam mögött tudtam vizsgáim előtti utolsó projektfeladatomat is. Kedden megtartottam a cockney-dialektusról szóló referátumomat, ami tök jól sikerült volna, ha különféle frusztrálóbbnál frusztrálóbb okokból kifolyólag nem az óra utolsó öt (ÖT) percét kaptam volna meg egy húszpercesre tervezett (és bejelentett) előadásra. A gyakorlatvezető kérésére (parancsára) ráadásul a nyelvtani és hangtani jellemzőkre kellett fókuszálnom szleng helyett - az utóbbi aspektus volt az okom arra, hogy egyáltalán ezt a témát választottam. Noha kevés választott el attól, hogy térdemre borulva rázzam a frauenkirchei ördöghöz hasonló módon öklömet az ég felé dühömben, kreatívabb módon fejeztem ki pánikomban a bosszúállással összekötött témademonstrációt. Az öt perces nyelvtanról és hangtanról szóló szárazon ledarált előadás alatt felvettem a szóban forgó dialektust (amit mondjuk begyakoroltam az elmúlt hetekben, de pusztán a móka kedvéért, nem ez volt az eredeti szándékom) és teletűzdeltem a mondanivalómat londoni szlenggel, ami éppen eszembe jutott. Így néhányan csak közbekérdeztek, hogy mi a faszról beszélek mégis, úgyhogy végül kénytelen voltam elmagyarázni pár dolgot. Szerencsére ezt a tan'tó néni is értékelte, illetve köpni-nyelni sem tudott, mivel eddig vele csak németül beszéltem, ami azért még csak-csak akadozik. Ez viszont megerősítette bennem azt a tényt, hogy a magamhoz hasonló kis dugaszok miatt nem tanítanék nagyobb csoportokat...

Mára egy beadandót kellett elkészítenem, ami szintén nem ment zökkenőmentesen. Sikerült ötoldalas esszét 1.0-s sorközzel megírnom, amikor a kívánt szabvány az 1.5. És igen, átállítva az öt oldal hét és fél lett, két és fél oldallal több több, mint amennyi maximum lehetett volna. Az eszem megáll. Ezért kerülöm a szorgalmat, mint fogalmat jobban mint a pestist. Végül sikerült kivágnom belőle néhány részt a szerkezetet csak kicsit kiherélve, de aki járt már hasonlóképpen, az tudja, hogy egyszerűbb lenne újraírni az egészet.

De ennyit erről, legalábbis erre a hétre. Vagy hétvégére. Vizsgáim ugyanis nincsenek annyira közel ahhoz, hogy ne tudjak otthonról is kimozdulni. Ma például mentoromékkal megyek sörözni, holnap egy házibuliba vagyok hivatalos szintén azzal a társasággal, tegnap este pedig egy belvárosi dzsesszklubot hódítottunk meg magyar barátaimmal. Illetve a klub is meghódított minket - a Jazzbar Vogler (www.jazzbar-vogler.com/) az egyik leghangulatosabb hely, ahol eddig jártam, nem is volt túl drága és a zene is kéj volt a füleknek. Az étlap utolsó oldalán pedig apró betűvel fel van tüntetve, hogy a pultostól jutányos áron lehet óvszert venni maximális diszkrécióval. Még ilyet. Sokat. Az automaták úgysem működnek soha...

A bejegyzés trackback címe:

https://bandimunchenbol.blog.hu/api/trackback/id/tr593907539

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.