Legutóbbi posztom publikálása után potom öt perccel kiderült ugyan, hogy az esti program végül egy karácsonyi vásár meglátogatása lesz, de ez nem szegte kedvem a csoporthoz verődéstől, elvégre ha a németek ennyire megszállottjai ezen ünnepnek (és valóban azok, mindenki úgy viselkedik, mintha már december huszonharmadika lenne...) annyira rossz nem lehet. Jó ómennek számított továbbá az a tény hogy a vásár helyszíne a Theresienwiese, azaz a tér/park/mező, ahol az Oktoberfest is zajlik.

A metrómegállóból kimászva valóban impozáns látvány tárult szemeink elejébe - baromi nagy kivilágított sátrak, amelyekben hangulatos koncertek zajlottak, ezernyi mindenféle apróságot árusító bódé és illatok amelyek krónikus gyomorkorgást okoztak. Készítettem is pár képet, de sajna elértem mobilba hegesztett fényképezőgépem teljesítményének a határát, elvégre a napi bruttó két óra napfény mellett lennék csak képes (höhö) használni őt. Kedves nőnemű barátommal fél órát vártunk a tüchtig vezetőkre, és az első adandó alkalommal el is szakadtunk tőlük, mivel egy ismerősünk sem akaródzott megjelenni (egy másikkal viszont később összefutottunk). Egy kötelező forralt bor fogyasztása és a grátisz bögre zsebre vágása után megpillantottunk egy "LANGOS" feliratú bódét. Persze rögtön bevágtáztunk a sorba és rendeltünk egy-egy honvágycsillapítót egy rettenetesen gyenge lángosutánzat formájában. De hát mire számítottunk, messze van a balatonakarattyai lángos-őshaza... Ezután beültünk az egyik csendesebb (közel-keleti tematikájú) sátorba társalogni, és ott is maradtunk, amíg észre nem vettük, milyen későre jár. A vásárhoz még hozzáfűzném, hogy a németek környezettudatosabbak annál, hogy műanyagpohárban adjanak bármit is, ezért minden ital ára magában hordozza a pohárét is. Ezt viszont legtöbb helyen csak furfangos módon jelzik, viszont legalább van előnye is: nem haragszik meg érte senki, ha lenyúlod a poharat/bögrét. És csak egy euródba kerül.

Mialatt józanító álmomat aludtam, leesett az első hó is, és mire felébredtem, már el is olvadt. Az esedékes beadandót végül így is sikerült kényelmesen, nagyfőnök módjára megírni (talán életemben először készítettem second draft-ot), Istenem, imádok egyetemista lenni. Ja, az aznapi előadáson meg a professzor úr (értsd: az úriember, akinek szinte minden könyve kötelező irodalom legalább egy másik órámra) kihívott a táblához (értsd: falra vetített laptopjához), hogy oldjak meg egy feladatot az ő kedvéért. Ilyen talán utoljára gimnázium kilencedik osztályában történt velem utoljára matekórán, mielőtt a tanár rájött volna, hogy a sors engem bölcsésznek szánt. Otthon ez nem divat 120+ fős előadások esetében. A példát persze sikerült megoldanom, de ez nem érdekes.

Ma beadtam a beadandómat és bevásároltam a hétvégére (persze ennek ellenére van egy olyan érzésem hogy az a kibaszott kenyér megint vasárnap estére el fog fogyni...) - az elkövetkezendő napok étlapján szerepel a tonhalas tészta is, csak hogy még jobban tudjam értékelni drága barátnőm elkészítési módját. Holnap szeretném ismét meglátogatni a jégpályát, illetve lassan már szokás szerint esti programom is akadt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.