Mint mondottam volt, a dzsesszklubban töltött este csak egyike volt társaságot igénylő programjaimnak hétvége környékén. Péntek este, aznapi bejegyzésem publikálása után elindultam egy kellemes kis sörözésre erasmusos ismerőseimmel és a mentorokkal.Magyar haverjaim ezt…

Vasárnap esti regenerálódás. Az elmúlt három nap túlnyomó része éjszaka kezdődött. Viszont örülök, hogy van egy kis időm semmit tenni, így hát kerülöm friss élményeimre irányuló gondolataimat. Úgyhogy inkább a belőlük levont következtetéseimet osztom meg. Enjoy. - Az…

Eme dicső napon magam mögött tudtam vizsgáim előtti utolsó projektfeladatomat is. Kedden megtartottam a cockney-dialektusról szóló referátumomat, ami tök jól sikerült volna, ha különféle frusztrálóbbnál frusztrálóbb okokból kifolyólag nem az óra utolsó öt (ÖT) percét…

Nem is olyan régen meg találtam jegyezni, hogy az időjárás alapján azt hinné az ember, hogy tavasz van, nem pedig zord és kemény tél. A sors ezt úgy tűnik kihívásnak tekintette és komoly hóviharokat zúdított Münchenre (az esetek 40%-ban mennydörgéssel és villámlással…

Mint azt már említettem, a múlt hét szürke köznapjai főként tanulmányaimra való koncentrálással teltek el. Referátumaim és beadandóim kidolgozása mellett azonban a hétvégén időt szakítottam a bachelor szó kiragadására a bachelor's degree szövegkörnyezetéből és eredeti…

Még kedvenc professzorom arcán is látszódott a meglepődés mai Corpus linguistics előadásom alatt, mivel ma sikerült nem rommásnaposan helyet foglalnom a teremben. De nem ez volt az egyetlen üdítő változás, ami ezt az órát érte...Szinte minden előadóteremben, amiben életemben…

Hétfő...

Címkék: sör hétfő erasmus rizottó münchen mentor

2012.01.09. 20:48

Egy kicsit előbb érkeztem meg, mint ahogy a téli szünetnek vége lett volna, mivel arra számítottam, hogy kell egy-két nap, hogy kényelmesen visszaszokjak külföldi hétköznapjaimhoz. Bevallom, egy kicsit túllőttem a célon, elég lett volna rá két óra is.De ha már véletlenül…

Nos, eltelt az otthon töltött két hét, úgyhogy ismét jelentkezem a napsütötte enyhén esős Németországból. Hogy miket műveltem odahaza, arról nem fogok írni, elvégre a blog címe is Bandi Münchenből (na jó, elismerem, néha írtam más városokban elkövetett csínyekről is). Az…

süti beállítások módosítása