Egy kicsit előbb érkeztem meg, mint ahogy a téli szünetnek vége lett volna, mivel arra számítottam, hogy kell egy-két nap, hogy kényelmesen visszaszokjak külföldi hétköznapjaimhoz. Bevallom, egy kicsit túllőttem a célon, elég lett volna rá két óra is.
De ha már véletlenül citromot vettem, csináljak belőle limonádét, úgyhogy az elmúlt két napban mindent lajhársebességgel csináltam. Először is találkoztam kedves adoptív mentorommal tegnap este, és megvitattuk a világ dolgait pár sör mellett. Ő is külföldre készül, az elkövetkező négy évet Helsinkiben tervezi eltölteni, ahol már egyszer ugyan volt Erasmuson, de finnugorisztikás létére nyilván ott lenne értelme befejezni tanulmányait. Viszont lakást nemigen talál, és ez eszembe juttatta az itteni szálláskrízist még a félév elején. Ahhoz képest pokoli jól jártam...
Mai projektem valami ennivaló összeütése volt, és egy ideje már ki akarom próbálni a rizottót - egészen jól is sikerült; ahhoz képest, hogy először csináltam ilyet, nem égettem szénné/hagytam nyersen egyik hozzávalót sem. Fejlődés.
Bár gondolom vannak olyan elvetemült lények, akiket érdekelne a részletes elbeszélése annak, hogy milyen pozíciókban heverésztem kanapémon Deadwood-ot nézve és A Gyűrűk Urá-t olvasva, a normális átlagos ízlésű embereket megkímélem ettől, és zárom mai bejegyzésemet. Holnap visszatérek az engem vendégül látó felsőoktatási intézmény falai közé, és el is kezdek gőzerővel dolgozni közelgő prezentációmon. Ja, és a magyar ismerőseim is lassan kezdenek visszatérni, úgyhogy velük is kezd elkerülhetetlenné válni egy találkozó.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.