A Hofbräuhaus mellett sokszor elmentem már, de valami oknál fogva sosem vitt rá a lélek, hogy bemenjek. Sorsomat végül nem tudtam elkerülni - de ez már a sztori közepe, ne szaladjunk ennyire előre...Szerdán szépen kényelmesen intéztem dolgaimat, reggel nyugodtan bevásároltam,…

Rendhagyó módon írok egy kicsit az engem ért kulináris élvezetekről/sokkhatásokról is, ugyanis jó néhány ember érdeklődött már ez en téma iránt. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy legtöbb tradicionális német/bajor dolgot még mindig nem próbáltam ki, úgyhogy valószínűleg…

Eseménydúsabb hétvégét akartam, és végül is meg is kaptam – szombaton a Deutsches Museum-ban jártam. Bővebb tájékozódás híján szépművészeti kiállításra számítottam, úgyhogy enyhén meglepődtem, amint az első kiállító-terembe lépve kőolaj-kitermeléssel…

Mivel Garfield jelentős része volt gyermekkoromnak (mármint a képregény, nem pedig az Egyesült Államok egykori elnöke), tudom, hogy a hétfőt, mint érzékeket érő sokkot nemigen lehet és pláne nem érdemes fokozni, ezért stílusosan keddre vettem fel első óráimat. Na jó, az igazat…

Ismét tettem pár Sherlock Holmes-ot megszégyenítő megállapítást, amelyek esetleg hasznosnak bizonyulhatnak Münchenbe készülő embereknek, illetve unatkozó, ámde haszontalan tudásra szomjazó személyeknek.- Számomra meglepően sok nálam jelentősen fiatalabbnak tűnő személyt…

Legutóbb nem nagyon volt miről írnom, most meg azt sem tudom hol kezdjem. Amilyen nyugisan indult a hét, olyan eseménydús lett a vége. Persze a hétköznapok javarészt megint adminisztrációs ügyekkel teltek, jutott idő egy kis turistáskodásra is, ráadásul kedves magyar…

Kacsamesék

Címkék: kacsa park münchen chili útinapló

2011.10.12. 18:22

Folytatom ott, ahol legutóbb abbahagytam - egy kellemes vasárnap délutánra kedves szállásadóim áthívták pár ismerősüket kávéra és süteményre, köztük egy magyar úrihölgyet, a német férjét és a magyar-német nyelven nevelt gyermeküket (implicit korrigálása múltkori…

Újabb napok teltek el, és újabb megfigyeléseket tettem sasszememmel, úgyhogy meg is osztom őket izibe: - Viszonylag kevés ház ablakában van függöny, és ahol van, ott sem húzzák be.- Kutyát szinte mindenhová magával vihet az ember, beleértve a boltokat is. Póráz nyilván nem…

Days Gone Bye

Címkék: münchen útinapló

2011.10.09. 00:16

Az észrevételek után jöjjön azért egy tradicionálisabb élménybeszámoló is. A tegnapi napom egy kissé sűrűnek tűnt annak ellenére, hogy hivatalosan a programom délután egykor kezdődött a "Welcome Day" képében. Itt végül is kaptunk infókat az egyetemről és…

Mivel még sosem jártam Németországban, nem hogy Münchenben, első napjaimban elkezdtem egy listát készíteni a fejemben a számomra teljesen "idegennek" tűnő dolgokról. Nyilván lehetnek köztük téves megállapítások és csúnya általánosítások, mivel a saját…

Munich Baby!

Címkék: nap első erasmus münchen útinapló érkezés

2011.10.06. 22:05

Szerkesztőinek tűnő megjegyzéssel indítom útjára első bejegyzésemet, csak hogy tiszta legyen pár dolog - jó bölcsészhallgatóhoz méltó módon in medias res kezdem útinaplómat, mivel jelenleg nincs se időm se energiám kiutazásom előzményeiről, feltételeiről,…

süti beállítások módosítása