Már többször is említettem, hogy Németországba főként azért jöttem, hogy német nyelvtudásomat anyanyelvi környezetben fejleszteni tudjam. Noha rádöbbenve arra, hogy ha az ember németül nem beszélő Erasmusosokkal és magyar haverokkal veszi magát körbe, miközben angol nyelvű órákra jár, nem biztos, hogy drasztikus fejlődésre számíthat, végül úgy érzem, öt hónap után elértem a célomat. Magabiztosabban szólalok meg, nem vétek annyi hibát, mint amennyit kijövetelem előtt tettem és a spontán beszélgetés már nem annyiból áll, hogy bólogatok és félmondatokban válaszolok. Zsír.

A szókincsem is fejlődött, rengeteg új/újnak tűnő kifejezést tanultam ittlétem alatt. A leghasznosabb/legérdekesebb/legviccesebb kifejezéseket pedig itt is megosztom, hátha egyszer nektek is jól jön. Megjegyezném továbbá, hogy főként mindennapos/félig szlengben használt szavakat gyűjtöttem ki, nem feltétlenül azért, mert ilyen züllött életet éltem kint, hanem mert ezeket bizony nem tanítják az oskolában. Előtte viszont adok egy használati utasítást a vak olvasóimnak: először a kérdéses kifejezés, utána a magyar (műfordított, tehát nem szó szerinti) megfelelője, majd végül a kifejezés egy szövegbe beillesztve lesz látható. Íme:

Echt?- Komolyan?/Nebassz’! Pl.: „Heute morgen wachte ich in einem Busch auf.” „Echt? Scheiße…”

endgeil – fasza Pl.: Knuts Wagen sieht endgeil aus.

arschkalt – kurva hideg Pl.: Als ich im Finnland war, das Wetter war ganz ertragbar. Aber im Norwegen es war arschkalt.

Bitte zurückbleiben. – Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak. Pl.: Vorsicht vor den Türen. Bitte zurückbleiben.

…oder?- Javíts ki, ha tévedek/Nyitott vagyok alternatív javaslatokra. Pl.: Heute gehst du zu die Kammerspiele, oder?

scheißegal – tökmindegy Pl.: „Treffen wir uns beim Marienplatz oder beim Odeonsplatz?” „Das ist mir doch scheißegal.”

kotzen – hányni Pl.: Hey, Kumpel, ich werde dir töten wenn du in meinem Taxi kotzt, klar?

Helles – világos sör Pl.: Ein Helles für mich, und das Fräulein trinkt ein Starkbier, bitte.

Dunkles – barna sör Pl.: Ach, helle Biere sind zu schwach, trink’ ich lieber ein Dunkles!

vom Faß – csapolt sör Pl.: Ein Weißbier vom Faß, bitte.

merci (első szótagon a hangsúly) – Köszönöm Megjegyzés: Ha erre azt mondod hogy „de rien”, akkor kiröhögnek/megvernek. Merthogy nem franciául próbálnak beszélni. A délnémet dialektusban is előfordul ez a szó. Pl.: „Könntest du mich meine Brillen geben?” „Ja.” „Merci!”

die Kippe – cigaretta/csikk Pl.: Eh Mann, gimma Kippe!

die Semmel – zsemle Megjegyzés: a „Brötchen”-t itt is értik, de állandóan ki fognak javítani. Pl.: Ich möchte eine Semmel mit meiner Currywurst, bitte.

besoffen – részeg Pl.: Scheiße Hans, bist du schon besoffen? Es ist nur halb sieben!

der Bulle – zsaru Pl.:Ich wollte meine MVG-Strafe nicht bezahlen, aber sie sagten dass sie die Bullen rufen werden.

das Pfand – zálog/üvegbetét/plusz pénz amit fizetsz egyes helyeken poharakért/evőaszközökért Pl.: Zwei Euro Pfand für ein verdammtes Glühweinhaferl? Bist du verrückt?

Ehrlich zu sagen… - őszintén szólva Pl.: Ehrlich zu sagen, ich habe keine Lust heute zu mitkommen.

Zusammen oder getrennt?- Külön vagy egybe (fizetitek a számlát)? Pl.: Möchten sie zusammen oder getrennt bezahlen?

die/das Weinschorle – fröccs Pl.: Dieser Frankwein ist zu sauer. Ich mache lieber eine Weinschorle.

Auftrinken/Austrinken! – Igyál!/Húzd le! Pl.: Wir schließen für heute. Auftrinken!

Mentorom elutazása hatalmas űrt kreált mikroverzumomban és erre hétvégi programom hiánya döbbentett rá. Legtöbb ismerősöm a héten még beadandók és vizsgák miatt mondott szisztematikusan nemet szórakozási javaslataimra, és adoptív mentorom, aki a last-minute programok lelkes híve, nem elérhető. Így kénytelen voltam itthon maradni, mivel egyedül végezhető kulturális program nem jutott az eszembe, mert már mindent megnéztem Münchenben. Ezt is megértük.

Egy barátom viszont szombaton végül megkeresett, hogy látogassuk meg együtt a tőlem fél kilométerre található Michaelibad uszodát. Tudtam, hogy nem volt hülyeség fürdőgatyát hozni. Végül elúszkáltunk, kihasználtuk a helyi beltéri csúszda által kínált lehetőségeket és főttünk a kültéri forróvizes medencében, miközben alig pár méterre tőlünk hatalmas hókupacok voltak. Sok a dolgom még a héten, de mondanom sem kell, ide még visszajövök.

A hét eleje pedig tanulással ment el, illetve előző bejegyzésem írásával. Továbbá megszerveztem a hazautat is, akinek nem mondtam volna: ezen a hétvégén, pontosabban vasárnap fogok hazamenni. Erasmus-aranyélet ide vagy oda, már várom, hogy otthoni környezetembe visszatérhessek.

De az utolsó napokat ki kell használni, úgyhogy tegnap dobtunk barátaimmal egy rendes búcsúbulit. És pont jókor: a hamvazószerdát megelőző nap Németországban kiderült, hogy kurva nagy dolog, és mindenki ünnepli. Az egész város reggel nyolctól alkoholba volt áztatva és mindenki farsangi jelmezeket viselt. A Marienplatzra pedig színpadot és sört mérő bódékat állítottak. Körülbelül ilyennek képzelem el az Oktoberfestet, nagyon hangulatos volt. Este mi is csatlakoztunk az ünneplőkhöz a Bier- und Oktoberfestmuseum nevű hangulatos echtebajor kocsmában. Jelmezzel nem készültem, úgyhogy csak feldobtam magamra szemüvegemet, félrefésültem a hajamat és a frissen lemondott Christian Wulffként mutatkoztam be. Végül hajnalig mulattunk, átmentünk egy másik szórakozóhelyre, ahonnan három óra körül ki is tessékeltek bennünket zárórára hivatkozva. Egy barátnőmmel még sétáltunk a városban, hátha találunk egy klubot, de sajna már minden zárva volt, úgyhogy egy youth hostel bárjában vártuk meg az első metrót. Ez és hasonló élményeim azt jelzik, hogy bizony Münchenben korántsem pezseg annyira az éjszakai élet, mint Budapesten. De nem panaszkodom, így is megfelelő állapotban értem haza.

Ma hazautazással kapcsolatos ügyeimet intéztem és együtt ebédeltem egy barátommal, miközben úgy éreztem magam, mint a főtt halál. Este pedig egy lengyel barátom házibulijára megyek. Megadjuk a módját a távozásnak, kéremszépen. Cause we find ourselves in the same old mess, singin' drunken lullabies.

Beiratkozás

Egy esős áprilisi nap délutánján szokatlanul kibírhatatlan fejfájás, gyomorforgató szájíz és erős szédülés kíséretében térsz magadhoz (szerencsés esetben az ágyadban, még szerencsésebb esetben máséban). Miután összeszeded emlékeidet előző estédről, próbálod megindokolni, hogy miért is ütötted ki ennyire magad. Aztán eszedbe jut: elnyerted a megpályázott Erasmus-ösztöndíjat, és a következő félévedet egy külföldi egyetem hallgatójaként fogod eltölteni. Ha képes lennél jelenlegi állapotodban mosolyogni, megtennéd…

Nos, engedd meg, hogy gratuláljak, sikerült legyűrnöd az első akadályait a külföldi tanulmányútnak! Azonban miután leszárad rólad a másnaposság és a diadalittasságról árulkodó arckifejezésed is elhalványul már egy kicsit, eszedbe fog jutni az alábbi kérdés „Na, most mit kell csinálnom?”. De egyet se félj, elmondom, mi a teendőd, vagy legalább azt, hogy nekem mi volt. Viszont ismét figyelmeztetnélek, hogy ELTE-BTK-s élmények és információk alapján írom eme tájékoztató-novellát, úgyhogy nem biztos, hogy ez a procedúra mindenhol így megy. Elvégre akkor egyszerűbb lenne minden.

Először is, ha eddig még nem tetted volna, látogasd meg egyetemed (általános és kari) honlapját. Ha minden igaz, ott találsz valahol egy Erasmussal kapcsolatos tájékoztatót, ami felhívja a figyelmedet teendőidre és kötelességeidre. Az ELTE holnapon például itt van: http://www.elte.hu/erasmus/ (BTK-s hallgatótársaim számára: http://www.btk.elte.hu/Alias-204); a BME weboldalán itt érhető el: http://www.kth.bme.hu/index.php?document_show_html&doc_id=46470;

és végül a BCE lapja zárásként: http://portal.uni-corvinus.hu/index.php?id=p100089. Akinek a felsőoktatási intézményét kihagytam, ne sértődjön meg, pár példát mutatok, de az összes magyar egyetem holnapját nem fogom átnyálazni.

Miután okosodtál, a következő logikus lépés az általad meglátogatandó külföldi egyetem holnapjának átböngészése lenne. Általában itt rövid keresés után találni fogsz egy tájékoztatót az érkező Erasmus hallgatóknak, a jelentkezési folyamat leírásával együtt. Ja, mert azt majd’ elfelejtettem mondani: az Erasmus pályázat megnyerése nem jelenti azt, hogy felvettek az adott egyetemre. Na, nem kell megijedni, fel fognak, csak még azt is el kell intézni. Dolgok amiknek itt járj utána: koordinátorok neve, elérhetőségei, látogatható órák (elvileg ezt már láttad, de most nézd meg még egyszer, hátha azóta változott), jelentkezési határidők és a jelentkezéshez szükséges dokumentumok.

A külföldi (és elvileg az otthoni) egyetem holnapján, mint mondtam, láthatod, ki a hozzád kirendelt koordinátor. Neki nem árt első ténylegesen megtett lépésként írni egy rövid bemutatkozást. Írd le, hogy ki vagy, honnan jössz, elnyerted a pályázatot és alig várod, hogy az egyetemükön megkezd tanulmányaidat. Kérdésekkel szintén fordulhatsz hozzá, én utólag szerzett tudásom alapján azt kérdezném, hogy az egyetem holnapján elérhető kurzuskínálat mennyire érvényes (gy.k.: mennyire fog változni, mire megindul a tényleges jelentkezés). Ez azért fontos, mert ki kell töltened egy „Learning Agreement” vagy „Tanulmányi terv” nevű dokumentumot, amely a látogatni kívánt kurzusokat és az ezekkel ekvivalens otthoni egyetem által kínált órákat tartalmazza (más szóval olyan, mint a fent említett tanulmányi terv, csak ezt már komolyabban veszik). Ha a külföldi intézmény tanterve még drasztikusan fog változni, akkor magától értetődő módon az eredeti tanulmányi tervedet is módosítanod kell. Bár nagy valószínűséggel így is-úgy is kénytelen leszel változtatni a „Learning Agreement”-en, így legalább tudni fogod, mire számíthatsz és az első példányt milyen komolysággal töltsd ki. 

Miután bemutatkoztál koordinátorodnak, töltsd le egyetemed/karod honlapjáról (vagy ha szerencsés vagy, az ETR-ből) a fent említett „Learning Agreement” dokumentumot (ha az idei nem elérhető, töltsd le a tavalyit), és töltsd ki azt. Nem baj, ha kevésnek tűnik a felvenni kívánt óráid száma, mint mondtam, ez még úgyis csak egy vázlat, másrészt pedig én ki lettem röhögve, amikor tíz kurzust jelöltem meg látogatási szándékkal. Az ELTE BTK-n ugyanis elég két otthoni egyetemen elismertetett órát felvenni. Ez azt jelenti, hogy legalább kettő olyan kurzust fel kell venned (és teljesítened sem árt), aminek van egy otthoni megfelelője (a „Learning agreement” táblázat ekvivalenciát jelző jobb oldalán is szerepelnie kell egy órának).

Ezután kérj egy időpontot otthoni karod intézményi koordinátorától (elvileg az ETR felfedi identitását). Találkozz vele személyesen és mutasd meg neki a javasolt „Learning Agreement”-et, és írasd is vele alá. Továbbá kérdezz tőle bármit, ami csak eszedbe jut.

Ezután kérj egy időpontot a nemzetközi ügyekkel foglalkozó dékánhelyettestől (vagy inkább a titkárától). Ugyanis neki is alá kell írnia a „Learning Agreement”-et. Még akkor is, ha a papír szerint a kari koordinátor aláírása is elég lenne. Ez eltarthat egy-két napig, elvégre a dékánhelyettes úr elfoglalt ember. Ha ez sikerült, félreteheted egy darabig ezt a fránya papírt és elkezdhetsz koncentrálni más teendőidre.

Például kinyomtathatod az ETR további dokumentumait (ismét érvényes a fent megállapított tény, hogyha az idei példány nem elérhető, keresd meg a tavalyit az egyetemi honlapon és írd át a rajta található évszámokat/dátumokat), és kitöltött verziójukat aláírathatod. Ezek közül tudtommal a „Hallgatói támogatási szerződés” (két példányban) és a „Hallgatói jogviszonyról szóló igazolás” („Iskolalátogatási”) kell az ügyintézés e fázisában. Előbbit alá kell íratnod kari koordinátoroddal, utóbbit pedig a Tanulmányi Osztály/Hivatal adja ki neked adott félévre való jelentkezésed után (ezt is a kari koordinátorodnak le kell adnod). Továbbá Európai Egészségbiztosítási Kártyádat fénymásold le és a másolatot add kari koordinátorodnak. Ha nincs ilyened és budapesti lakos vagy, a Teve utca 1/A-C házszám alatt igényelhetsz egyet, viszonylag kevés várakozással. Aki nem tudná, annak mondom: ez nagyjából a TAJ-kártyád megfelelője uniós országokban. Ez fog kelleni, ha orvosi ellátásra szorulsz. Ezen kívül más biztosításra elvileg nem lesz szükséged, hogy ellássanak külföldön, viszont tudomásom szerint Németországban ezt el kell ismertetni egy egészségbiztosítóval ahhoz, hogy nem sürgősségi orvosi ellátást kaphass. Erről majd még később írok, egyelőre legyen elég annyi, hogy ez díjmentes. További információk itt: http://www.oep.hu/portal/page?_pageid=34,1&_dad=portal&_schema=PORTAL

Írj továbbá egy levelet tanulmányi hivatalodnak, hogy szándékodban áll-e élned elnyert pályázatoddal, és mikor (pályázatod elnyerése után még változtathatsz azon, hogy téli/tavaszi félévet szeretnél kint eltölteni). Ezt legkésőbb két héttel kiutazás előtt tedd meg, mert ők fogják intézni a tanulmányi ügyeiddel kapcsolatos elintéznivalóidat.

Az otthoni egyetemen végzett bürokrácia mellett szimultán intézheted külföldi ügyeidet is. Miután koordinátoroddal felvetted a kapcsolatot, és utánanéztél a jelentkezési procedúrának, elkezdheted követni leendő iskolád parancsait. A Ludwig Maximilians Universität (továbbiakban LMU) az alábbiakat kívánta: 

1. Töltsd ki a holnapon található PDF formátumú jelentkezési űrlapot, és ezt írasd alá kari koordinátorunkkal, majd küldd el nekik postai úton.

2. Otthoni tanulmányi eredményedről készíts egy áttekinthető dokumentumot „Transcript of Records” néven. Mivel az indexed magyar, ezért nem elég csak a lefénymásolt indexkönyvet elküldeni, hanem a benne található adatokat/ETR felületén elérhető jegyeket másold be egy sima word/excel dokumentumba. Ezt nyomtasd ki, írd alá, írasd alá kari koordinátorunkkal (aki ilyenkor már előre fog köszönni) és küldd el a külföldi egyetemnek postai úton.

3. „Learning Agreement”-edet is kitöltve és aláíratva küldd el. Azaz csak a másolatát. Az eredeti még kellhet.

4. Személyi igazolványod/útleveled fénymásolatát is küldd el. Ha hozzám hasonlóan olyan mázlista vagy, hogy pont most járt le, a budapesti visegrádi úti Központi Okmányirodában igényelhetsz egyet úgy, hogy max. pár napot kell rá várni hat hét helyett. Csak vigyél magaddal olvasnivalót, mp3-lejátszót és elefántoknak tervezett intravénás nyugtató hatással rendelkező kábítószereket. Aznapra meg ne beszélj meg programot/találkozót, mert minimum négy órát biztosan fogsz ott ücsörögni, naptól függetlenül.

5. Nyelvvizsga-bizonyítványod másolata is kellhet, attól függően, milyen karra jelentkezel. Nekem ez nem kellett, sőt, csak az orvosi/állatorvosi/fogorvosi hallgatóktól kérik. Ezt a fentiekkel együtt gyömöszöld bele a borítékba.

A fent összeállított kis csomagot a jelentkezési határidő (július 15./december 15.) előtt küldd el a D 80539 München Geschwister-Scholl-Platz 1. címre. Ezen a ponton megjegyezném, hogy technikai okokból én gyakorlatilag lekéstem a jelentkezési határidőt. Amikor rájöttem, hogy a fenti dokumentumokat nem fogom tudni időben elküldeni (ez még jóval a határidő előtt volt), írtam egy udvarias levelet LMU-s koordinátoromnak, aki azt válaszolta, hogy nem baj, csak küldjem, amilyen hamar csak tudom. Tehát ha hasonló helyzetbe kerülünk, mindig tudakozódj lehetőségeidről a megfelelő személyektől, mielőtt még teljesen pánikba esnél. 

Javaslom, a fenti teendőket minél előbb végezd el, mert sokkal több ideig tart, mint amennyinek leírva tűnik. Miután a külföldi egyetemre leadtad a jelentkezésedet, nem sokkal később meg kell kapnod egy levelet, amely felvételedről értesít.

Beiratkozás utáni teendők

Miután hivatalos felvételedet a kinti egyetem is megerősítette, lassan elkezdhetsz aggódni mindennapi életeden a határon túl. Elsőként a szállás jut ilyenkor az ember eszébe. Hol fogod tölteni elkövetkezendő hónapjaidat? Néhány helyen az egyetemre való jelentkezés elfogadása után alapértelmezetten biztosítanak kollégiumi szobát, máshol pedig magadnak kell intézned a kollégiumok honlapján (ezeknek is időben nézz utána). 

Az én esetemben az LMU elvileg koliszobában szorított volna helyet, ahova nem kellett volna külön jelentkezni. Viszont ebben az évben hatalmas túljelentkezést tapasztaltak a német egyetemek és kollégiumok, ezért legtöbb Erasmusos szállás nélkül maradt. Az illetékes irodák írtak is nekünk, hogy sajnos kicsi az esély arra, hogy koliba be fogunk férni, úgyhogy kezdjünk el magunknak szállást keresni. Pár héttel később pedig egy személyre szóló üzenetet is kaptam: nem jutott nekem szoba, úgyhogy próbáljak magamnak szállást találni. Az LMU Nemzetközi Titkársága szintén keres nekem valami alternatívát, de nem biztos, hogy egyáltalán találni fog. Na zsír. Elkezdtem szállást keresni (és hirdetni) az alábbi honlapokon:

http://www.studentenwerk-muenchen.de/wohnen/

http://www.wg-gesucht.de/wohnungen-in-Muenchen.90.2.1.0.html
http://www.immobilienscout24.de/Suche/S-20T/Wohnung-Miete/Bayern/Muenchen?ftc=1100016031&kw=%5Bmietwohnung+m%C3%BCnchen%5D
http://immobilienmarkt.sueddeutsche.de/
http://www.immobilo.de/mieten/muenchen
http://www.immowelt.de/immobilien/immosuchedetail.aspx?geoid=10809162000&etype=1&esr=2

Végül rengeteg visszautasítás és előnytelen ajánlat után megszólalt a telefonom. A Nemzetközi Titkárság egyik munkatársa hívott fel, hogy találtak nekem egy szállást, Ramersdorf-Perlach kerületében, egy családi házban. Egy olasz-német két szülőből és egy tizenhét éves leányból álló família kiad egy szobát és egy fürdőszobát 250€/hó (mindennel együtt) áron. Ez helyi viszonylatban főnyereménynek számított – nincs messze a városközponttól (kb. fél órára fekszik az egyetemtől), olcsó és kényelmes. Úgy kaptam a lehetőség után, mint vak ember a szökni készülő vakvezető kutya póráza után. Rövid távkommunikáció után végül meg is beszéltük, hogy beköltözöm hozzájuk a tanév kezdete előtt pár héttel. Roppant barátságosak, segítőkészek és rendesek voltak a kezdetektől fogva napjainkig, úgyhogy annak ellenére, hogy féltem egy kicsit a családi környezetbe belefurakodástól, végül minden jóra fordult.

Szállásvadászattal kapcsolatban az alábbi tapasztalataim lehetnek hasznosak számodra:

• Az átlagos szobaárak 220-500 euró között mozognak.
• A "Kaltmiete" csak a bérleti díjat tartalmazza, a "Warmmiete" pedig minden (gáz, víz, villany, stb).
• Akármennyire is törjük a németet, igyekezz hirdetéseidet és hirdetésre való jelentkezéseidet németül feladni, úgy több esélyed lesz.
• Diákegyesületekbe és azok szállásaiba nem fognak felvenni, úgyhogy ne is próbálkozz.
• Telefonos jelentkezés általában több sikerrel jár, mint elektronikus.
• Ha a kínált szállás főbérlője külföldön tartózkodik és/vagy más nyelven keres meg téged, mint amilyenen a hirdetést feladtad, akkor át próbálnak téged vágni. Továbbá tartózkodjunk a „Figyelj, élőben nem tudom megmutatni, de ha felveszel skype-on, körbevezetlek webkamerával” típusú megkeresésektől.
• Kurva sok ajánlatot kell tenned, mire végre valami összejön.
• Próbálkozz a Nemzetközi Titkárság/International Affairs Office/Referat der Internationale Angelegenheiten embereitől segítséget kérni. Egy haverom így jutott végül koliba.
• Ha minden kötél szakad, utazz ki, jelentkezz be egy olcsó diákszállodába és nyálazd át a helyi újságokat.

Ehhez a témához lazán kapcsolódnak a piszkos anyagiak. Elvileg nyertél valamennyi ösztöndíjat, amit (vagy legalábbis egy részét) akkor fognak átutalni, ha a küldő egyetemnek leadod a teljesen (külföldi koordinátorok által is) kitöltött „Learning Agreement”-ed. Én speciel körülbelül 1730 eurót kaptam az öt hónapra. Mint ezt már említettem, ez nem elég a kinti tartózkodáshoz, viszont most részletezem a költségeimet is:

• Lakbér: 250€/hó
• Bérlet: 35€/hó
• Egy napra szánt költőpénz étkezéssel és egyebekkel együtt: 10€

Tehát, ha úgy vesszük, én havonta átlagosan 585 eurót (~181.000 forintot) költöttem ittlétem során, ami az öt hónapos tartózkodásomat 2922 euróra (~907.000 forintra) értékeli. Az ösztöndíj mellet viszont összeszedtem valamennyi pénzt nyáron munkából, de jórészt szüleim és rokonaim hozzájárulásainak köszönhetem, hogy kint lehettem anélkül, hogy itt dolgoznom kellett volna. Ennyi pénzből abszolúte kényelmesen megéltem (ahogy azt előző bejegyzéseim is mutatják), de helyi viszonylatokat nézve 2000 € (620.000 Ft) is elég az itteni diákléthez (ez viszont a minimum), ha a napi költőpénzt a felére redukáljuk. Munkát el lehet itt vállalni, és egész jól is fizetnek, de legtöbb Erasmusos ezt kerüli – inkább dolgoznak előtte és gyűjtögetnek, hogy itt nyugodt szívvel átadhassák magukat a külföldi tanulmányút kötetlen élményeinek. Megjegyezném továbbá, hogy érkezésedkor még érni fognak kisebb-nagyobb költségek (fizetni kell a diákigazolványért, menzakártyáért, stb), de erről majd legközelebb írok.

Nos, a mai nap tanulságai dióhéjban a következőek:

• A pályázat elnyerése után vedd fel a kapcsolatot a külföldi koordinátoroddal.
• Az alábbi dokumentumokat kitöltve és aláíratva le kell adnod a megfelelő embereknek: „Learning Agreement”, Hallgatói támogatási szerződés, Iskolalátogatási igazolás, Európai Egészségbiztosítási kártya fénymásolata.
• Az alábbi dokumentumokat kitöltve és aláíratva el kell küldened a fogadó egyetemnek: jelentkezési lap, „Learning Agreement”, „Transcript of Records”, személyi igazolvány/útlevél másolata.
• Szállást elvileg biztosít az egyetem, de ha nem, fent olvashatsz klassz tippeket müncheni szálláskereséssel kapcsolatban.
• Egy öt hónapos Erasmus út 2000 euróból megcsinálható, 3000-ből kényelmes, afölött pedig már luxusút.

Továbbra is tárt szívvel várok mindenféle érdeklődést/kiegészítést/istenítést általam biztosított információkkal kapcsolatban. A következő (és remélhetőleg utolsó) részt ezen a héten, vagy jövő héten fogom közzétenni.

Az elmúlt pár nap legutóbbi élményeimhez képest szokatlan érdekességeket nyújtott. A Corpus linguistics előadásomra szükséges portfóliómat készítgettem, így nem igazán hagytam el még a szobámat sem, nemhogy a házat. Laikusok számára érthetően megfogalmazva egy miniatűr nyelvészeti kutatást végeztem úgy, hogy összemontíroztam rengeteg internetről szerzett szöveget és egy program segítségével vizsgáltam a keletkezett tömbben található szavak és szerkezetek előfordulását. Szövegeket egész félévben hébe-hóba gyűjtögettem és tegnapelőtti végső átszervezésemmel egész impozánsra sikeredett. Olyannyira, hogy a program, amin átfuttattam (és laptopom processzora), alig bírt vele. A tegnapi napom azzal telt, hogy elindítottam egy keresést és elolvastam egy fél fejezetet A Gyűrűk Urából. Ami azért szívás, mert mára kellett leadnom. De végül összehoztam jelentősebb éjszakázás nélkül. Bár így is ez lett a vége:

Kivételesen az üres sörösüvegeket leszámítva.

Ironikus, hogy ezúttal gyakorlatilag időben elkezdtem készülni az egészre.

Bejegyzésem frappáns címe azonban nem elpuhult, munkától elszokott és azon meglepődő lényemre, hanem az időjárásra utal, önkéntes Facebook-meteorológusokról panaszkodó ismerőseim legnagyobb örömére. Azt hittétek, mindig metaforákban pofázok, mi? Amióta Nürnbergből megérkeztem, folyamatosan szakadt a hó. És most nem a sűrű havazásra, hanem a hófúvásra gondolok. Segítőkész akartam lenni, és ellapátoltam a havat kedves szállásadóim portája elől, miközben ők dolgoztak, de egy órán belül ismét bokáig süppedt benne az ember. Ma végre elállt és ragyogó napsütés váltotta fel, és remélem ez egy darabig így is fog maradni, elvégre kéne valamit csinálni ezen a hétvégén is, de ilyen időjárás nem sok lehetőséget biztosít. Szóval ennyit a januárban tett "Tavasz van már vazz!" megjegyzésem érvényességéről.

Bevezetés

Szóval elkezdtél játszani a gondolattal, hogy tök zsír lenne kihasználni a látogatott felsőoktatási intézményed által nyújtott lehetőségeket, és szeretnél eltölteni egy félévet egy külföldi tanulmányúton. Sőt, a gondolat már eléggé befészkelte magát az agyadba ahhoz, hogy elkezdj utánanézni néhány dolognak, de azt vetted észre, hogy meglepően kevés információ elérhető az Erasmus-ösztöndíjjal kapcsolatban. Nos, van egy jó, és egy rossz hírem. A rossz hírem az, hogy a külföldön vendéghallgatóként való tanulás csak egy álmatlan éjszakákkal, idegességgel, stresszel, véget nem érő bürokráciával és szervezkedéssel övezett folyamat vége. És nem egy vizsgaidőszakra hajazó kis pár hetes koncentrált aggodalommal töltött kis szösszenetre gondolok, hanem egy fél-egy évig tartó félig-meddig folyamatos ügyintézések hullámára. A jó hír viszont az, hogy ha ezt túléled, imádni fogod minden pillanatát, és el fogod felejteni az elmúlt hónapok sugárban izzadt vér mennyiségét. Tanulmányaid szempontjából nem leszel túlerőltetve, bejárhatod külföldi környezetedet és rengeteg életre szóló barátságot/futó kapcsolatot köthetsz. Eddig az utóbbiakról írtam inkább, de most végre rászántam magam, hogy a felkészülésről is egy összefüggő dokumentációt adjak, ugyanis én is anno morzsánként kaptam a tájékoztatásokat és szinte minden, ami elbaszódhatott a folyamat során, el is baszódott. És ezt egyrészt nem kívánom senkinek, másrészt pedig segítőkész embernek tartom magam, úgyhogy ezért megosztom veletek az Erasmus jelentkezési procedúrán tapasztaltakat, az alapötlet megfogalmazódásától a kiutazásom napjáig. Az áttekinthetőség kedvéért a következő struktúrát fogom alkalmazni: először is az előzetes jelentkezéssel és az azt megelőző időszakkal fogok foglalkozni. Ezután rátérek a külföldi egyetemnél való jelentkezésre és az ösztöndíj elnyerése után nyakunkba szakadó bürokratikus tennivalókra. Ha ezen túlestünk, ejtenék pár szót az utazásra való felkészülésről és a külföldi élettel járó (határon inneni és túli) elintéznivalókkal. Mivel objektív, saját élményektől mentes leírást személyiségemből adódóan nem leszek képes adni, úgy döntöttem, hogy a fenti részeket tovább bontom: minden „fejezetet” először saját tapasztalatom és véleményem leírásával kezdem, és a végére egy csinos kis címszavakból és tömör-tömény információból álló felsorolást biggyesztek, így az is tud belőle tanulni, aki kurvára nem bírja követni idióta ámde szeretnivaló fogalmazásmódomat. Aki esetleg nem ismerne, igen én élőben is így beszélek.

A kezdet

Bekerültél egy fasza egyetemre és lejattoltál pár végzős sráccal, akikkel elmentek sörözni. A hab leülepedése után már rögtön elkezdenek vetíteni tanárokról, órákról, kocsmákról, csajokról, tankönyvekről, vizsgákról, zárthelyikről, diplomamunkákról és ösztöndíjakról. Miközben színlelt érdeklődéssel abszolút elveszel a sztorik lavinájában, a legegocentrikusabb, lazaságával tiszteletet parancsoló csávó slukkol egyet a sodort cigijéből, és valahogy így szól: „Ja, nekem is volt ilyen órám, amikor Angliában voltam Erasmussal”. Itt egy kicsit megfagy a társalgás az általános „Anyád, voltál kinn? Anyád.” és a „Bazz, ne is mondd, én Helsinkiben voltam és végig be voltam baszva.” reakciókon kívül, és senki nem veszi észre, hogy te leesett állal csodálod az úriembert és alig várod, hogy hirtelen jött zavarod után össze tudd szedni gondolataidat eléggé ahhoz, hogy beszélni tudj vele. Ugyanis már általános iskolás korod óta álmodsz külföldön tanulásról, de eddig még az is sok volt, hogy egyáltalán bekerültél az egyetemre, nemhogy rögtön az áthelyezésed iránt kezdj érdeklődni. Nos, most én vagyok az arrogáns faszkalap, aki veled szemben ülve sztorizgat, de még emlékszem arra is, amikor az asztal másik oldalán ültem. Úgyhogy elmondom, szerintem mi a teendőd.

Először is, gondold át az egészet. Tényleg ki szeretnél menni? Miért? Milyen hatással lenne egy szemeszter külföldön tanulmányaidra, szakmai tapasztalatodra, világnézetedre és kapcsolataidra? Egyáltalán több pozitív indokot tudsz így informálatlanul is felhozni, mint negatívat? Képes lennél egyedül élni, elszakadva alapvetően megszokott környezetedtől? Képes lennél/vagy függetlenül élni? Hogy bírod a nemzetközi viszonylatokat? Toleráns vagy más nemzetiségűekkel szemben? Hová szeretnél menni? Mik a lehetőségeid?

Én, Bandi Münchenből, eredetileg anglisztika szakon tanulok az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. A kérdés, amit az elmúlt évben szinte mindenki kérdezett tőlem, hogy mégis mi a faszt keresek én angol szakos hallgatóként Németország szívében? A válasz egyszerű: feltettem magamnak a fenti kérdéseket. Főszakom mellett német minort (mellékszakot) is felvettem tanulmányaim során viszonylag hamar, és körülbelül hat éve tanulok németül. Angolul tizenkét éve tanulok, sokszor anyanyelvi oktatók szárnyai alatt, és úgy döntöttem, hogy már túl vagyok azon a szinten, hogy angol nyelvi készségeimen segítsen az anyanyelvi környezet. Némettudásomra viszont nagyon is ráfért, elég akadozva tudtam csak fogalmazni, spontán társalgás pedig szintén nehezen ment. És mivel fordító-tolmács mesterképzésre készülök, nem árt, ha javítok nyelvtudásomon. Ez volt az elsődleges indokom. Noha nagyon szívesen töltöttem volna időt az Egyesült Királyságban, akadémiailag és szakmailag inkább Németországot választottam. München pedig teljesen lázba hozott, és elhatároztam, hogy ide nekem el kell jutnom. Édesapám nagyon próbált rábeszélni arra, hogy pályázzak meg egy ösztöndíjat az Egyesült Államokban, de sajnos hamar kiderült, hogy az lehetetlen lenne – azt csak egy-két ember kapja meg évente, ők is amerikanisztikások és rengeteg tandíjat fizetnek a külföldi egyetemnek. Az egyetemen persze továbbra is angol szakos maradtam, mivel német minorom óráit úgy tudom, nem számítják be, és így két legyet ütöttem egy csapásra – iskolán belül továbbra is angolul tanultam, iskolán kívül pedig (többnyire) németül társalogtam. A multikulturális környezetre tudtam, hogy nyitott vagyok – ezt főként azért hangsúlyozom, mert mentoromtól gyakran hallom, hogy paradox módon mennyi rasszista és radikálisan hazafias ember tölt külföldön egy-egy félévet, nézeteit hangoztatva és ezzel gyakorlatilag kirekesztve magát. Könyörgöm, használjuk józan eszünket – ha szerinted Magyarország a tejjel-mézzel folyó Kánaán, és mindenki a határain túl hülye, akkor ne hagyd el ezt a varázslatos helyet. Persze a kultúrák közti eltérések még a legnyitottabb embert is meg fogják ijeszteni, de minél jobban elfogadjuk ezeket, annál jobb lesz saját magunk és környezetünk számára az egész kaland.

Fontos továbbá az is, hogy átgondold, mikor és hogy érné meg legjobban az ösztöndíjat megpályázni. A pályázás mindkét félévre általában kora tavasszal (márciusban) kezdődik, és az egyetemen töltött második félévedtől kezdve vehetsz részt rajta, amíg van érvényes jogviszonyod. A bolognai képzés mindhárom szakaszán (alap-, mester- és Ph.D. képzés) pályázhatsz külföldi tanulmányi vagy szakmai ösztöndíjat. A lehetőségeidet befolyásolja a képzésed tárgya is; ha jól szűrtem le az eddig hallott történetekből, bölcsész és jogi pályán mozgó delikvenseknek jobban megéri viszonylag hamar egy tanulmányi ösztöndíjat megpályázni, amíg műszaki, vendéglátós, illetve turisztikai tanulmányokat végző hallgatókra nagyobb a kereslet a külföldi szakmai gyakorlatokon, miután már lehúztak pár évet itthon. A leendő üzletemberek, közgazdászok és orvosok járnak a legjobban ebből a szempontból, ugyanis őket mindkét típusú ösztöndíj bármikor tárt karokkal várja. Még ide megjegyezném, hogy az ne zavarjon, ha az Erasmus miatt csúszol, mert ha jól választasz, a kinti tapasztalataid kábé annyit fognak érni, mint az eddigi felsőoktatási képzésed. Komolyan.

Ha megteheted, menj el egy Erasmussal kapcsolatos tájékoztató előadásra, itt elvileg egyetemspecifikus dolgokat is hallhatsz. Amennyiben ELTE-bölcsész vagy, mázlid van, mert én voltam ilyenen, és a legfontosabb dolgok, amik elhangzottak a következőek:

- Erasmus pályázatot az ember elméletileg kétszer pályázhat meg: egyszer egy részképzést (tanulmányi ösztöndíj) egyszer meg egy szakmai gyakorlatot. Gyakorlatilag viszont kicsi az esély, hogy kimehetsz még egyszer, ha egyszer már voltál.

- Maximum öt hónapot pályázhatsz meg egyhuzamban. Az ELTE nem támogat egynél több külföldön töltött félévet. Viszont ha valami oknál fogva korábban hazajössz, az ösztöndíjad egy részét vissza kell fizetned.

- Csak regisztrált hallgatók pályázhatnak.

- Három célegyetemet jelölhetsz meg, és ha megnyerted a pályázatot, egyet kiválaszthatsz, ahova jelentkezned kell. A külföldi egyetemen ugyanazt kell tanulnod (minor és egyéb nyalánkságok nélkül, tehát csak a főszakot figyelembe véve), mint otthon.

- Államilag támogatott hallgatóknak csak akkor kell tandíjat fizetniük, ha ezt a célegyetem megköveteli.

- Egyéb díjak (könyvtárhasználati díj, ilyesmi) rád nem érvényesek.

- A vizsgák elvileg számítanak, legalább két tárgyat fel kell venned, el kell végezned és be kell számíttatnod.

- Az egyetem által utalt ösztöndíj önmagában NEM LESZ ELÉG a kinti élethez (kb. 330-380 euróra számíthatsz per hónap). Viszont megpályázhatsz egyéb kiegészítő ösztöndíjakat is, ennek a Hallgatói Önkormányzatnál nézz utána, vagy kérdezd meg a tanszéki koordinátorodat. Az osztondij.hu-n is vannak lehetőségek, viszont EU-forrásból származó ösztöndíjat nem vehetsz fel kiegészítésnek.

- Az országok árak szempontjából az alábbi módon vannak elosztva: Svájc, Anglia, Írország és a skandináv államok drágák, Németország, Spanyolország, Franciaország és Olaszország átlagos, míg a volt szocialista országok olcsóak. Minél drágább országba mész, annál több alapösztöndíjat kapsz.

- A pályázási időszak február 8. és március 15. között tartott az ÉN időmben (2011-ben), de feltételezem nagyjából ilyentájt lesz mindig is.

- A pályázati dokumentumok elérhetőek az ETR-en, nyomtasd ki, töltsd ki és add le őket három példányban az intézményi koordinátornál/tanszéki ügyintézőnél/a főépület 25-ös szobájában, ha azt ETR nem mutatja, kinek.

- A bizottság április közepén eldönti, ki kap ösztöndíjat és ki nem, és a döntésüket valahova ki is függesztik. Ezután felveheted a kapcsolatot a külföldi koordinátorokkal és megkezdheted hosszú és fájdalmas jelentkezési procedúrájukat.

Ezek az információk persze mostanra már szinte teljesen elavultak, úgyhogy ismételten felhívnám figyelmedet arra, hogy menj el egy tájékoztatóra személyesen, de feltételezem nagyjából ilyen jellegű mindig és mindenhol.

Az alábbi sorok szintén főként az ELTÉ-re jellemző adatokat tartalmaznak, bár lehet, hogy máshol is így megy. Mert most bizony a pályázásról magáról fogok pofázni. Ehhez az alábbi dokumentumok szükségesek:

- Szakmai önéletrajz

- Motivációs levél

- Tanulmányi terv

- Igazolás szakmai és/vagy közéleti tevékenységről

- Nyelvvizsga bizonyítvány másolata

- Index másolata (tanulmányi osztálytól könyörögjük vissza, ha már leadtuk és az első oldal is kell)

Személyes ezekhez fűződő tippjeim a következők: 

Szakmai önéletrajz:

Feltételezem, mindenki tudja, miről van szó, és már tapasztalata is van ilyen írásában. Jelen esetben szerény javaslatom az lenne, hogy fókuszáljunk teljesítményeinken kívül interkulturális, nemzetközi környezetre, független, de együttműködésre képességről tanúbizonyságot adó tulajdonságainkra. Hallgatói önkormányzatban, mentorprogramban illetve egyéb hasonló dolgokban való részvétel pedig mindig jól mutat papíron. 

Motivációs levél:

Remélem ez sem újdonság, bár kevés embert ismerek, aki szívesen ír ilyet. Inspiráció gyanánt, ha emlékezetem nem csal, én az önéletrajzban említett interkulturális együttműködésre való hajlamomat indokoltam meg tapasztalataim származásával és megindokoltam a céljaimat a tanulmányi úttal (ahogy azt fentebb megtettem). Hallottam olyat is, hogy nem árt, ha a célnak kinézett egyetemről is írunk pár sort – miért akarunk pont oda menni, mi érdekel minket onnan, ilyesmi. 

Tanulmányi terv:

Ez nagyjából annyiból áll, hogy nyitunk egy Word-dokumentumot és a célzott egyetem holnapját böngészve leírjuk, hogy milyen tárgyak érdekelnének minket. Legtöbb felsőoktatási intézmény közzéteszi kurzuskínálatát a honlapján, bár számítsunk arra, hogy ez még meg fog változni. Egy igényes táblázat, óracímen kívüli adatokon (kurzuskód, oktató, kreditek) sokat segíthet. 

Igazolás szakmai és/vagy közéleti tevékenységről:

Gondolom ezt a munkáltatónktól kell kérni. Amúgy fogalmam sincs, pályázáskor nem dolgoztam.

A többi feltételezem nem szorul további magyarázásra. Pályázatunk leadása után az oktatókból álló bizottság el fogja dönteni, ki hova kap ösztöndíjat. Ehhez figyelembe veszik a tanulmányi eredményeidet, a fenti dokumentumokban megfogalmazott céljaidat, nyelvvizsgáidat és egyetemi szervezetekben folytatott tevékenységeidet. Meg nem árt jóban lenni a tagokkal. De innentől kezdve egy pár hétig annyi a dolgot, hogy remegő lábakkal várod az eredményhirdetést. Az ezután következő tennivalókról viszont majd legközelebb írok.

Addig is, eddig tanultakat áttekintve:

- Pályázás előtt gondold át alaposan a szándékaidat, elképzeléseidet és a lehetőségeidet. Ne ugorj meggondolatlanul fejest az egészbe.

- Döntsd el, hogy részképzéses vagy szakmai gyakorlati útra szeretnél-e menni. Bölcsészeknek, jogászoknak az előbbi, műszakisoknak, vendéglátósoknak és turisztikásoknak az utóbbi, közgázosoknak és orvosisoknak pedig mindkettő melegen ajánlott.

- Vegyél részt tájékoztató előadásokon. Ott minden Erasmussal kapcsolatos fontos dolog el fog hangzani. Fentebb egy 2011-es ELTE BTK-s tájékoztató főbb pontjait olvashatod, de ez nyilvánvalóan jórészt érvényét veszítette.

- A pályázáshoz szükséges dokumentumok a következőek: szakmai önéletrajz, motivációs levél, tanulmányi terv, igazolás szakmai és/vagy közéleti tevékenységről, nyelvvizsga bizonyítvány másolata, index („bizonyítvány”) másolata

- Pályázatunkat az alábbi szempontok alapján bírálják el: tanulmányi eredmény, a fenti dokumentumokban megfogalmazott célok, nyelvvizsgák és egyetemi szervezetekben folytatott tevékenységek.

Akinek ezen kívül bármiféle kérdése akadna, nyugodtan hagyjon kommentet/írjon üzenetet/e-mailt/küldjön postagalambot. Ha valaki véletlenül ezekre a bejegyzésekre évekkel megjelenésük után akadna rá, akkor se féljen megkeresni engem; amíg gépelni tudok, szívesen segítek.

Két hónapnyi halogatás után vasárnap végre sikerült sort ejtenem a várva várt nürnbergi kirándulásomra. Egy barátom is elkísért utamon úgyhogy a reggel hetes ébredést, a másfél órás vonatutat és a hideg, de verőfényes napsütéssel szegélyezett időjárást túlélve ketten jártuk körbe a várost ámulva és bámulva.

A pályaudvarról kisétálva rögtön a városfal és egy impozáns bástya fogadott minket, továbbá a környékre jellemző modern és régi építésű házak mozaikja is felkeltette figyelmünket. Előrelátó módon kinyomtatott térképemet otthon felejtve a helyi turistatérképek segítségével próbáltunk tájékozódni. Ami persze ahhoz vezetett, hogy rögtön az első órában eltévedtünk - az óvárosba akartunk menni, de véletlenül rossz utcán indultunk el, és társalgásunkba teljesen belemerülve a "városi parkban" kötöttünk ki. Ahol szintén megcsodáltunk azért néhány szobrot és a beszakadt Hummereket nélkülöző befagyott tavat. Egy rövid bolyongás és egyéb érdekességekbe botlás után végül elértük általános úticélunkat, és elkezdtünk koncentrálni a célzott látnivaló-keresésre. Ráérősen turistáskodtunk a keleti városkapu, főtér, számtalan különféle stílus jegyeit képviselő templom környékén, továbbá megcsodáltuk Albrecht Dürer egykori szülő- és lakhelyét és a nürnbergi várat. Ebédünket a vár tövében költöttük el egy kis vendéglőben - nürnbergi virsli, krumplisaláta és frank borból készített fröccs került asztalunkra, az autentikus élmény végett. És isteni is volt. Bár a frank bor még vizezve is savanyú, mint az apáca a Sziget-fesztiválon. Ebéd után pedig még jártunk egyet az óvárosban és utána villamosra szállva elmentünk a Reichsparteitagsgelände ("Birodalmi pártnapok területe") megmaradt/egyáltalán megépített nemzeti szocialista időkről megmaradt építményeit. Pontosabban a kongresszusi központot és a felvonulási teret. A kongresszusi központról rögtön a római Colosseumra asszociáltunk, a felvonulási tér viszont ma hatalmas (főként kamionosok számára fenntartott) parkolóként szolgál. Mire itt végeztünk, a nap is kezdett nyugovóra térni, úgyhogy elindultunk hazafele.

Kirándulásunkra visszagondolva Nürnberg maga nehezen hasonlítható bármely eddig általam látott városhoz. Az óvárosban a korai középkortól kezdve szinte minden korszak stílusjegyei megtalálhatóak és karöltve léteznek a modern épületekkel. Egyik utcában még macskaköves úton sétálunk a tömzsi kis lakóházak között, és az utca végén egy plázákkal, mozikkal, üzletekkel és szállodákkal övezett sugárútba botlunk. Persze nincs az egész "zónákra osztva", új és régi házak egymás mellett is megtalálhatóak. És ez nekem egy kicsit fura volt. De ugyanakkor lenyűgöző is. Ha valaki véletlenül a környéken jár, mindenképpen térjen be legalább egy rövid körülnézésre.

Amint leszálltunk a müncheni Hauptbahnhofnál, mentorunk fogadott minket a vágányunkon. Mivel (mint mondtam) még egy végleges búcsút megbeszéltünk vele. Elmentünk egy sörözőbe (háromba is, ha számít az, hogy az első kettő hely zárva volt) és megbeszéltük friss élményeinket és jövőbeli terveinket. Itt egy currywurst-ot ettem, ami bevallom őszintén mérföldekkel jobb volt a vasútállomások aluljáróiban szerzett fűszeres szmötyinél. Ez nem volt annyira erős és nem úszott a ketchupban. És a kocsmai árakhoz képest annyira drága sem volt. Végül könnyes és hosszú búcsúzkodás után elváltunk adoptív mentorunktól és hazaslattyogtam a dermesztő hidegben.

Ma produktív napot terveztem, de a tegnapi nap reggeltől estig tartó non-stop sétája túlságosan leütött ahhoz, hogy bármire is képes legyek. Megpróbáltam tanulni és takarítani, de minden kísérletem kudarcba fulladt. Majd holnap, időm elvileg úgyis van.

Vizsgáimon túlesve nem sok tennivalóm volt az egyetemen. Részt vettem utolsó, főként megírandó beadandóimmal kapcsolatos last-minute információkat nyújtó óráimon, és el is kezdtem kidolgozni hátralévő esszéimet. Ezen kívül viszont már csak adminisztratív teendőim vannak. Apropó, a következő félévem órarendjét is összehegesztettem.

Szerdán még egy utolsó-utáni találkozást megejtettünk mentorommal és egy kedves magyar barátommal. Nosztalgikus társalgással átitatott keserédes estét töltöttünk a legutóbbi házibuli helyszínén, de legalább ismét végig németül beszélgettünk. Azért csak sikerült nyelvi szinten fejlődnöm egy kicsit, még ha nem is olyan félelmetesen drasztikusan, mint ahogy eredetileg reméltem.

Péntekre egy egész éjszakás ünneplést terveztünk barátaimmal, ugyanis néhányan már hazatérnek a napokban. A terv szerint törzshelyünkön elfogyasztottunk volna pár sört és utána továbbálltunk volna egy tetszőleges szórakozóhely homlokzatának leszakításának céljából. Az alapozás viszont egyeseknek túl jól sikerült, az éjféli záróra után a többség kijelentette, hogy túl fáradt a napkelte megvárásához és különben sincs hangulat és jaj. Végül még ellátogattunk egy koktélbárba, ahonnan szinte búcsú nélkül szétszéledtünk. Durcás kisgyermek módjára zsörtölődtem magamban a két órás menetidővel rendelkező éjszakai járaton. Minden megtervezett este katasztrófába fullad. Faszkivan.

Mára nem volt programom, mert az előző estét akartam kiheverni - nem gondoltam volna, hogy a hazaúton meg fogom tenni. Holnap viszont egy barátommal meglátogatom Nürnberg városát, este pedig utolsó-utáni-utáni találkozóm lesz adoptív mentorommal.

A mai nap eseményei sajnos túlságosan jellemzőek rám ahhoz, hogy ne ejtsek róluk pár szót. Pidgin és kreol nyelvjárások témájú vizsgámra az elmúlt napokban annyira készültem, hogy elfelejtettem, hogy ma két vizsgám volt (pontosabban egy vizsgám és egy szemináriumi dolgozatom).

Arckifejezésem, miután rájöttem, hogy két órán belül vizsgázom.

Azazhogy nem elfelejtettem, hanem eredetileg később lett volna, amit kivételesen feltüntettem a naptáramban, viszont végül egy héttel előrébb lett hozva még néhány hónapja, a naptáramat viszont nem frissítettem és nem néztem jobban utána és blablabla. Legalább órán írtuk, így nem maradtam le róla, és még reggel eszembe jutott tévedésem, úgyhogy át tudtam még (értelmetlenül) futni pár dolgot. És még kávé sem kellett. Végül úgy-ahogy válaszoltam szinte mindenre, amit nagyjából tudtam. Majd jövő héten meglátjuk, mekkora sikerrel...

Második vizsgám viszont jóval nehezebbnek tűnt (sok kifejtős kérdés, kevés gondolkozásra szánt idő), de ezt viszont olyan buzgósággal írtam meg, hogy majdnem kigyulladt a tollam alatt a papír. A teremből is így jöttem ki:

Egyéb hírek közé tartozik az egyetem melletti angol nyelvű irodalomra koncentráló könyvesbolt felfedezése. Kész aranybánya, és viszonylag olcsó is. Két régóta keresett szerzeménnyel távoztam:

Az egyik ezer oldalnyi tömény horror és rettegés, a másikat meg H. P. Lovecraft írta.

Angolul nem tudóknak: "A sötétség lakója" és "Veszett világ" címen találhatnánk meg ezeket a műveket, ha elérhetőek lennének magyar nyelven.

Ezzel el is vagyok látva olvasnivalóval az elkövetkezendő tíz évre. Eddig csak hétre voltam.

Implicit magyarázkodással kezdem ma esti életjelemet - ismét olyan hetem volt, aminek az elejéről nem lett volna érdemes bármit is írni, a végébe meg annyi minden koncentrálódott, hogy nem volt rá időm. Most viszont van. Uccu neki.

Szerdán nekiveselkedtem első vizsgámnak Dél-Afrika irodalma, kultúrája és politikai viszonylatai címet viselő előadásom anyagából. Legalábbis elméletileg. Gyakorlatilag a "vizsga" abból állt, hogy a professzor megnézte a jegyzeteinket és mindenkinek kettest adott. Ja, és itt "fordítva" osztályoznak. Tehát a kettesem magyar viszonylatban négyes. Mégis mulatságos volt - előre figyelmeztettek minket, hogy nem akarnak oktatóink vizsgáztatással sokat tökölni, ezért értékelnek minket minimalista módon, ennek ellenére az elkapott társalgások alapján valaki háromszor átírta a jegyzeteit, ügyelve a struktúrára, nyelvtani helyességre és az aranycsillámos zselétollal végzett kiemelésekre. Persze ők is ugyanazt a jegyet kapták mint én, aki főorvoshoz méltó olvashatatlansággal füzetbe hányt jegyzeteimet prezentálva somolyogtam azon, hogy hány sört ittam meg barátaimmal kényelmesen amíg mások a harminc oldalt háromszor átírtak. Tanulni azért persze köll és a vizsgákat sem árt komolyan venni. Kivéve ha előre szólnak, hogy ne tegyünk így.

Indokolatlan "sikeremen" felbuzdulva (és elmaradt előadásom által indokolva) másnapra egy régóta halogatott kirándulást terveztem: elmentem Dachauba. A város alig pár kilométerre van Münchentől, az S-Bahn viszonylag gyakran küld oda vonatokat, úgyhogy a téltől elvárható csontig hatoló hidegen kívül észérv nem szólt a látogatás ellen. Úticélom a dachaui kastély és a koncentrációs tábor volt. Elsőnek az utóbbit látogattam meg - enyhe bosszúságot okozó húsz "tanulmányi kirándulást" járó középiskolás csoporttal karöltve. Személyes élménybeszámolót erről inkább nem írok, mert az ilyen fajta emlékhelyekről egy-két mondattal nemigen lehet megfelelően nyilatkozni, hosszabb leírást pedig szövegkörnyezeti körülmények miatt nem adnék. Akit érdekel az kérdezze meg tőlem, miután hazaértem. Azt viszont objektívan megjegyezném, hogy a táborból nem sok maradt - sajnos nagyon sok berendezést eltávolítottak, így néha a falakra függesztett képek és szövegek adnak pontos kontextust. Miután bejártam a lágert, és a környéken megebédeltem, másik célpontomat látogattam meg. A dachaui kastély viszont be volt zárva - kiderült, hogy csak egy terme látogatható és az is csak a felső tízezernek szervezett rendezvények esetén. Még az ablakai is be voltak fedve fekete kartonnal. Szép. Persze ezt a honlapjukon nem tudták volna megemlíteni. Mondjuk a kastélyban üzemelt egy étterem is (szintén hasonló pénztárcavastagsággal rendelkező embereknek), de az a rész nyilván teljesen át lett alakítva. Az udvarból még megcsodáltam a Münchenre nyíló kilátást és zsörtölődve távoztam. Rövid otthon töltött pihenés után pedig csatlakoztam egy mentorok által mentoráltaknak összedobott kis sörözéshez. Ezzel a társasággal már szinte teljesen összeszoktunk, úgyhogy teljesen felszabadultan beszélgettünk egymással.

Pénteken eredetileg egy dachauihoz hasonló szóló-kalandozást terveztem, de túl későn keltem ahhoz, hogy véghez is tudjam vinni, úgyhogy elhalasztottam jövő hét végére. Na jó, meg kedvem sem volt hozzá. És mivel adoptív mentorom búcsúbulija aznap este volt, időm se. Bizony, ő előbb fogja az országot elhagyni, mint mi - felvették egy finn egyetemre és jövő héttől öt évig ott fog tanulni és kutatni. És ezt meg kellett ünnepelnünk germeringi otthonában. Szentimentális ajándékaink átadása után pedig franciásan fogalmazva odabasztunk az estének. Az eredmény egy (ugrálás nem pedig "egyéjszaka") miatt kettétört ágy, jéggel történő hógolyózás által okozott sérülések és vérem emelkedett nikotinszintje lett. De mind megérte. Erasmus FTW.

Szombati feltámadásom és regenerálódásom után este színházba mentünk elbúcsúztatott mentorommal és röhögtünk az előző estén. Meg a színdarabon is, ami Arisztophanész Madarak című művének kortárs feldolgozása volt. Egykori drága drámatanárom buzgón javasolta nekünk, hogy látogassunk minél több színházat külföldön, pláne Németországban és Ausztriában, mert az ottaniaknál betegebb előadásokat soha nem fogunk látni. És egyszeri élményem ezt igazolja - durva és sokkoló volt, de jó. Mentorom az előadáson összefutott pár ismerősével, és velük azért még elfogyasztottunk egy sört a színház elhagyása után. Azután pedig még egyet - pár magyar ismerősöm informált, hogy a Hofbräuhausba mentek és hogy menjünk mi is. Aztán hazatértünk előző estéhez hasonlatos köz-és önveszélyes dolgok művelése nélkül.

Ma főként tanultam - kedden még lesz egy igazi vizsgám - és sorozatokat néztem. Meg főztem egy lecsót, hogy helyretegye az elmúlt napok atrocitásaitól felborulni készülő emésztésemet.

Mint mondottam volt, a dzsesszklubban töltött este csak egyike volt társaságot igénylő programjaimnak hétvége környékén. Péntek este, aznapi bejegyzésem publikálása után elindultam egy kellemes kis sörözésre erasmusos ismerőseimmel és a mentorokkal.

Magyar haverjaim ezt kihagyták, mivel nekik az előző laza este is megfeküdte a gyomrukat. Enyhe mérgelődés után, hogy nekem bezzeg nem szóltak, végül társaságunkkal megint a Frauenkirche melletti sörözőben kötöttünk ki - legtöbb hely ugyanis dugig volt, a bajor csarnokok pedig a turistacsapdákon kívül péntek este annyira nem tömöttek. Néhány korsó legurítása után megvitattunk pár kvantummechanikai és episztemológiai elméletet, amikor is a hely ismét zárni készült. Én arra számítottam hogy ennyi lesz az este, de csalódnom kellett. Egyik kedves mentor haverom kapott egy hívást egy falkányi illuminált brit erasmusostól, hogy hol vagyunk, mert még partizni akarnak. Velük tartsunk? Miért ne? Nagy nehezen megtaláltuk egymást és elindultunk egy közeli nappali méretű, egy táncparkettből álló szórakozóhelyre. Pokoli zsúfolt volt, de legalább hangulatos és olcsó. Egy csomó angol és ír hallgatótárssal ismerkedtem sokadszorra össze, egy idő után már "James" néven bemutatkozva, mert már untam, hogy senki nem bírta kiejteni a nevemet. Az angolszász nevemet dél-afrikai eredettel való magyarázása után azért éreztem egy kis bűntudatot, de könyörgöm, eddigi tapasztalataim alapján biztos vagyok benne, hogy ezekkel az emberekkel többet nem fogok úgysem találkozni. Ami kár, mert némelyik jófej volt. Végül háromra értem haza, hóviharban.

Szombaton egy rövid de kiadós pihenés után egy házibuliba mentem - már voltam ott egyszer, mentorom egyik finn ismerősének a lakásavató buliján vettem részt ott. Ma meg a szobatársa születésnapja volt. Az úriember egy legenda helyi baráti körömben, Barney Stinson-féle stílusa tenyérbemászóan irritáló mellékíz nélkül. Itt teszek egy apró kitérőt egy vallomással: én egyike vagyok azoknak az embereknek, akik Barney miatt NEM nézik az Így jártam anyátokkal című sorozatot. Mindenesetre a buli hatalmas volt - magyar ismerőseim ezen már megjelentek és némelyik még házipálinkát is hozott, amivel végre sikerült német felebarátainkat is megkínálni. Az eredmény mulatságos volt. Mindenesetre hasonló időben tértem haza, mint előző napon.

Tegnap, mint írtam, pihentem, mára egy kirándulást terveztem de hál' Istennek még lefekvés előtt ellenőriztem úticéljaim weboldalát, ami azt jelezte hogy hétfőn márpedig ők zárva vannak. Úgyhogy ma is itthon ücsörögtem, takarítással feldobva lazsálós napomat. Ja, meg főztem is. Paprikás csirkét. Nem akarom elkiabálni a dolgokat, de már főzőtudományom kezd "szánalmasan amatőr" státuszból "amatőr" felé konvergálni. A héten viszont csakazértis fogok utazgatni a környéken.

Vasárnap esti regenerálódás. Az elmúlt három nap túlnyomó része éjszaka kezdődött. Viszont örülök, hogy van egy kis időm semmit tenni, így hát kerülöm friss élményeimre irányuló gondolataimat. Úgyhogy inkább a belőlük levont következtetéseimet osztom meg. Enjoy.

- Az anglicizmusok használata felettébb elterjedt. Viszont ha az itallapon "Dry Martini" néven szereplő dolgot rendeljük "Ein Dry Martini Cocktail, bitte" módon, a pincérnő figyelmen kívül fogja hagyni az elsőként elhangzott mennyiséget jelző névelőt és hármat hoz ki. Mert a "dry" és a "drei" bizony ugyanúgy hangzik.

- Az angol Erasmusosok nem nagyon szeretnek németül vagy bármilyen más nyelven beszélni. Még akkor sem, ha nem beszélsz angolul.

- Az írek viszont inkább németül társalognak veled lingua franca alapon. Még akkor is, ha beszélsz angolul. Vagy gaelül.

- Ez nem észrevétel, hanem közérdekű közlemény. Egy kalap vagy hasonló kiegészítő letépése az azt viselő személy fejéről, majd csintalan mosollyal saját fejre tétele nem "cuki" és általános iskolán túl nem éppen megfelelő módja az ismerkedésnek vagy jó pontok szerzésének, mivel nem sokban különbözik egy meglepetésszerű nadráglerántástól.

- A sörcsarnokokban lehet igényelni etetőszéket. Mármint fiatal gyermekeknek, nem pedig bénulásig lerészegedett hivatásos alkoholistáknak.

- Haag egy bajor falu. Den Haag, magyarul Hága egy holland város.

- A Münchner Kammerspiele előadására vásárolt színházjegyet ha otthon nyomtatod, a lakóhelyed és a színház közötti út oda-vissza tömegközlekedéssel ingyenes.

- Noha a kéregetők száma a nullához konvergál, vannak emberek, akik házról házra járnak kuncsorogni.

- Kozmetikai termékeket Heidi Klum-mal, autókat Sebastian Vettel-lel, minden mást pedig Bastian Schweinsteiger-rel reklámoznak.

- Apropó, Heidi Klum és Seal válása még a Costa Concordia-katasztrófát is lesöpörte a címlapokról. Pedig hat német állampolgár is eltűnt. 

Keep calm and vada a bordo, cazzo!

- A helyi kereskedelmi csatornák bármiből képesek valóságshow-t csinálni. Na jó, nem a Való Világ féle trash-realitykre gondolok, hanem a "Hal a Tortán" sztárok bevonása előtti szakaszára. Az "Asszonycsere" című különösen népszerű - két hölgyet kitépnek családi környezetükből és berakják a másikéba.

- Az újságok már cikkeznek az Oktoberfest-re való készülődésről. Január van.

Eme dicső napon magam mögött tudtam vizsgáim előtti utolsó projektfeladatomat is. Kedden megtartottam a cockney-dialektusról szóló referátumomat, ami tök jól sikerült volna, ha különféle frusztrálóbbnál frusztrálóbb okokból kifolyólag nem az óra utolsó öt (ÖT) percét kaptam volna meg egy húszpercesre tervezett (és bejelentett) előadásra. A gyakorlatvezető kérésére (parancsára) ráadásul a nyelvtani és hangtani jellemzőkre kellett fókuszálnom szleng helyett - az utóbbi aspektus volt az okom arra, hogy egyáltalán ezt a témát választottam. Noha kevés választott el attól, hogy térdemre borulva rázzam a frauenkirchei ördöghöz hasonló módon öklömet az ég felé dühömben, kreatívabb módon fejeztem ki pánikomban a bosszúállással összekötött témademonstrációt. Az öt perces nyelvtanról és hangtanról szóló szárazon ledarált előadás alatt felvettem a szóban forgó dialektust (amit mondjuk begyakoroltam az elmúlt hetekben, de pusztán a móka kedvéért, nem ez volt az eredeti szándékom) és teletűzdeltem a mondanivalómat londoni szlenggel, ami éppen eszembe jutott. Így néhányan csak közbekérdeztek, hogy mi a faszról beszélek mégis, úgyhogy végül kénytelen voltam elmagyarázni pár dolgot. Szerencsére ezt a tan'tó néni is értékelte, illetve köpni-nyelni sem tudott, mivel eddig vele csak németül beszéltem, ami azért még csak-csak akadozik. Ez viszont megerősítette bennem azt a tényt, hogy a magamhoz hasonló kis dugaszok miatt nem tanítanék nagyobb csoportokat...

Mára egy beadandót kellett elkészítenem, ami szintén nem ment zökkenőmentesen. Sikerült ötoldalas esszét 1.0-s sorközzel megírnom, amikor a kívánt szabvány az 1.5. És igen, átállítva az öt oldal hét és fél lett, két és fél oldallal több több, mint amennyi maximum lehetett volna. Az eszem megáll. Ezért kerülöm a szorgalmat, mint fogalmat jobban mint a pestist. Végül sikerült kivágnom belőle néhány részt a szerkezetet csak kicsit kiherélve, de aki járt már hasonlóképpen, az tudja, hogy egyszerűbb lenne újraírni az egészet.

De ennyit erről, legalábbis erre a hétre. Vagy hétvégére. Vizsgáim ugyanis nincsenek annyira közel ahhoz, hogy ne tudjak otthonról is kimozdulni. Ma például mentoromékkal megyek sörözni, holnap egy házibuliba vagyok hivatalos szintén azzal a társasággal, tegnap este pedig egy belvárosi dzsesszklubot hódítottunk meg magyar barátaimmal. Illetve a klub is meghódított minket - a Jazzbar Vogler (www.jazzbar-vogler.com/) az egyik leghangulatosabb hely, ahol eddig jártam, nem is volt túl drága és a zene is kéj volt a füleknek. Az étlap utolsó oldalán pedig apró betűvel fel van tüntetve, hogy a pultostól jutányos áron lehet óvszert venni maximális diszkrécióval. Még ilyet. Sokat. Az automaták úgysem működnek soha...

Nem is olyan régen meg találtam jegyezni, hogy az időjárás alapján azt hinné az ember, hogy tavasz van, nem pedig zord és kemény tél. A sors ezt úgy tűnik kihívásnak tekintette és komoly hóviharokat zúdított Münchenre (az esetek 40%-ban mennydörgéssel és villámlással kísérve). De ez sem akadályozott meg hétvégi programom véghezvitelében; az elemekkel dacolva áldoztunk a Sör oltárán.

Már panaszkodtam arról, hogy sok tanulnivalóm volt a héten, ennek egy részét legalább magam mögött tudtam tegnapelőtt - Kognitív nyelvészet órámra megkövetelt kiselőadásomon túl vagyok, és még azt sem mondanám, hogy rosszul sikerült. Személyes győzelmemet viszont úgy érzem a témához fűződő véres vita kezdeményezésével és moderálásával arattam, elvégre ehhez hasonló próbálkozásom legutóbb kudarcba fulladt, ráadásul olyan emberek előtt, akikre azért jól esett volna jó benyomást tenni. Igen, ilyen kicsinyes vagyok, hogy ilyen baromságok megszállottja tudok lenni...

Előadásom végeztével kedves magyar barátaim által szervezett de német és kínai ismerősök által is meglátogatott sörözésen vettem részt, ismét a Frauenkirche mellett. Viszont amint belemelegedtünk a társalgásba, közölték velünk hogy közeleg a záróra. Péntek este. Éjfélkor. Hát ez mi... Mivel én még viszonylag stabilan álltam a lábamon (mások már kevésbé), fejembe vettem, hogy az estének itt még nincs vége, és baráti körömből három önkéntes önjelölt alkoholista is velem tartott. Egy ír kocsmában kötöttünk ki, ahol még locsoltunk magunkba egy kis csapolt Guiness-t. Megjegyezném továbbá hogy ide már el akartam menni pár ezerszer, de mindig tele volt - most is alig találtunk helyet, és végül egy angol társaság intimszférájába szorulva fértünk csak el. Az este végére pedig cudar módon összepajtultunk velük, így valószínű, hogy a közeljövőben egy ismeretlen ember Facebook-profilja eléggé telítve lesz rólam készült képekkel, amiken egy katedrális falának dőlve pipázgatok csibészesen. Ezután persze a "Húbazmeg, ennyi idő van?" és a könnyes búcsú után pont haza tudtam térni az utolsó metróval.

Tegnap egy vidám ébredés után konstatáltam, hogy a hó egész éjszaka ömlött és még mindig nem állt el. Hűtőmet viszont ki kellett egészíteni, úgyhogy elcsoszogtam a sarki szupermarketbe kerülgetve a mérgelődve  havat lapátoló bajor családfőket. Jobb ötlet híján egy isteni paprikás krumplit főztem magamnak édesanyám receptje alapján. A délutáni programomat, ami üldögélésből állt végül adoptív mentorom szakította meg. Végzett a beadandóival, elfogta az unalom, de mindenkinek tanulnia kell. Nem akar inni igazából, csak valamit csinálni. Mivel szállásadóim Indiába utaztak és a lányuk nem ellenezte a dolgot (sőt, ő is egy kisebbfajta bulit tervezett aznap estére), áthívtam mentoromat és pár barátomat egy laza kis teadélutánra. Végül csak a mentorom jött át; a többieket túlságosan leütötte a másnap. És hozott egy üveg bort, csak hogy ne üres kézzel jöjjön. Ez azzal kombinálva, hogy én nem vagyok képes valakit úgy vendégül látni fél óránál tovább, hogy ne rúgjunk be mint a szemét érdekes estéhez vezetett. Pedig én csak figyelmességből szoktam embereket ilyenkor kínálgatni. És ugye akkor már nekem is csatlakoznom kell. Szegény finnugor-szakos mentorom végül annyira szétesett, hogy kénytelen volt nálam tölteni az éjszakát ("Bazmeg, a finnek nem isznak ennyit..."). De azért mulatságos volt.

Ma folytattam a mentorom látogatása előtti tegnapi programomat. Eredetileg el akartam volna menni Dachau-ba, de végül lemondtam a tervemről, mivel a hóvihart szakadó eső váltotta fel. Majd a héten azért arra is sort kerítek.

Mint azt már említettem, a múlt hét szürke köznapjai főként tanulmányaimra való koncentrálással teltek el. Referátumaim és beadandóim kidolgozása mellett azonban a hétvégén időt szakítottam a bachelor szó kiragadására a bachelor's degree szövegkörnyezetéből és eredeti jelentésének visszaadományozására (még ha a szó klasszikus értelmében véve nem is számítok agglegénynek). Kezdtem egy vörösboros marhapörkölt elkészítésével, petrezselymes főtt krumpli körítéssel. Dicsekedést meg ilyeneket félretéve, realista szemmel is kiváló lett mérhetetlen konyhai tapasztalatlanságomat figyelembe véve. Este pedig egy barátommal találkoztam egy Frauenkirche melletti sörözőben (ott, ahol múltkor tönkretettem egyik barátnőm ajándékát egy pincérnő segítségével - meglepő módon a fent említett barátnő kerüli a velünk való találkozást...), ahol megtárgyaltuk a szünetben esett eseményeket, ügyesen elkerülve a hazai aktuálpolitikáról kapott híreket, mivel jobb az úgy, ha azok elkerülnek minket. Mérhetetlen mosollyal az orcámon zuhantam hazatérve ágyamba - csak pár Augustiner kell ahhoz, hogy ismét megszálljon a müncheni Erasmus-hangulat...

A vasárnap és a hétfő a tanulás, takarítás és egyéb produktív dolgok jegyében teltek el - a kiszemelt múzeumokat már megjártam úgyhogy ezúttal nem terveztem kirándulást. Megjegyezném továbbá, hogy a pörkölt viszonylag hamar elfogyott, úgyhogy tegnap és ma tonhalas tészta készítésével kísérleteztem. Még mindig nem tudom, hogy ő hogy csinálja olyan tökéletesre.

Ma az óráim közötti szünetben meglátogattam a Frauenkirché-t is, elvégre már annyit jártam mellé, hogy illene belülről is megnézni. És megérte. Lélegzetelállító látvány volt. De azért kívülről is impozáns:

A katedrális bejáratában megtalálható az "Ördög lábnyoma" - egy "sarkantyús" lábnyom a padlón, amihez aranyos kis anekdota fűződik. A legenda szerint az ördög beosont az épületbe mielőtt azt még átadták volna. A bejáratnál megállt és a böhöm nagy oszlopoktól, amik tarkítják a termet nem látta az ablakokat. Tévesen feltételezvén, hogy a templomnak nincsenek ablakai (igen, az ördög ilyen hülye) dobbantott egyet a jobb lábával örömében, mert az ördög, mint tudjuk, szereti a sötétet. Ezután tett még egy lépést előre, mire az ablakok előbukkantak a fent említett, indokolatlan méretű oszlopok mögül, fényárba borítva az ördögöt, aki térdre hullott és az öklét rázta az ég felé káromkodva, majd széllé változott, hogy ledöntse a dómot. True story. Az én anekdotám ehhez fűződően csak annyi, hogy kíváncsiságból beleléptem a lábnyomba, csak hogy igazoljam az ablakok láthatatlanságán alapuló sztorit, és csodák csodájára azt konstatáltam, hogy a lábam tökéletesen illik az ördög lábnyomába. Sarkantyút leszámítva.

Azért gyorsan elslisszoltam, mielőtt még a helyi érsek meglocsolt volna szenteltvízzel.

Még kedvenc professzorom arcán is látszódott a meglepődés mai Corpus linguistics előadásom alatt, mivel ma sikerült nem rommásnaposan helyet foglalnom a teremben. De nem ez volt az egyetlen üdítő változás, ami ezt az órát érte...

Szinte minden előadóteremben, amiben életemben egynél többször előfordultam, választok magamnak Sheldon Cooper-féle aprólékosságot nélkülözve egy helyet, ami onnantól kezdve az enyém. Gondolom ezzel nem vagyok egyedül. A fent említett előadáson viszont jó Counter-Strike-os mesterlövész módjára változtatom a pozíciómat minden alkalommal. Ennek az okát nevezzük Philip-nek, mivel a fiatalember hasonlít Philip Seymour Hoffman-ra (hu.wikipedia.org/wiki/Philip_Seymour_Hoffman) az Egy asszony illatá-ból. Philip-nek van négy haverja és kedvenc foglalatosságuk az, hogy végig társalognak előadás alatt, módfelett megnehezítve az egyébként is halk-szavú professzorra való figyelést. Ez önmagában nem lenne nagy cucc, ilyet mindenki csinál, sőt, az Amerikai Irodalom 2 előadásra szinte csak azért jártam be, hogy jegyzetelés mellett váltsak pár szót egy kedves barátommal. És mivel ilyen előzékeny, megértő és jófej ember vagyok, gondoltam én kezdeményezek, és átülök máshova. Philip és barátai viszont valami megmagyarázhatatlan oknál fogva helyzetváltoztatástól függetlenül az elmúlt öt előadás alkalmával állandóan előttem kötöttek ki. De ez az átok ma megtörni látszott. Tíz perce ment már az óra, és Philip még sehol. A tizenegyedik percben viszont nyílt az ajtó és két úriember lépett be rajta fojtottnak éppen nem nevezhető hangon társalogva. Rettegve néztem hátra. Bizony, ő volt az, ezúttal csak barátai egyikével. Próbáltam minél kisebbre összehúzni magamat, hátha így nem az előttem lévő két üres széket foglalják el, a közeledő lépések viszont apránként ölték meg bennem a reményt. Megint előttem ültek le. Ilyen nincs. Homlokom koppanása a padon adott hangot frusztrációmnak. Amire persze mindketten némán hátrafordultak. Én meg tüntetőleg passzív-agresszívan fogtam a cuccomat és átvágtattam a terem másik végébe. Lehet, hogy a prof. ezután visszasírta a másnapos énemet.

Ilyen az, amikor annyit mondok, hogy "Á, semmi különös, csak telnek a hétköznapok". Mert írhattam volna azt is, de az utóbbi időben állandóan az volt bejegyzéseim tartalma, és már kezdtem ráunni. Az egyetemet látogatom és még kiselőadásokon is dolgozom, de ezen kívül a legnagyobb izgalmaim közé a hétvégi pörköltfőzés fontolgatása, a sorozatnézés és egy müncheni barátaimmal való találkozó lezsírozása tartozik. És ez nekem jó, mert az otthon töltött két hét (pláne az azt megelőző hetek) baromi mozgalmasak voltak. De néha azért belső kényszert érzek életjel adására. Ilyenkor születnek a hasonló bejegyzések.

Azt viszont még megjegyezném, hogy ez a hónap eddig kifejezetten vicces Münchenben. Mielőtt elmentem volna, minden nagyobb téren tömve volt karácsonyi cuccokat áruló bódékkal meg hasonlókkal és minden karácsonyi díszekkel volt ellátva a jó ízlés határán innen és túl. Ezek eltűntek. Az ezzel járó embertömeggel együtt. Szintén triviálisnak tűnik, de számomra szokatlan, hiszen ne felejtsük, ez nagyjából novemberben kezdődött... Erről jut eszembe, az időjárás is kezd tavaszira fordulni - ma kigombolt kabáttal közlekedtem a ragyogó napsütésben. Úgy tűnik a tél itt csak két hétig tartott...

Egy kicsit előbb érkeztem meg, mint ahogy a téli szünetnek vége lett volna, mivel arra számítottam, hogy kell egy-két nap, hogy kényelmesen visszaszokjak külföldi hétköznapjaimhoz. Bevallom, egy kicsit túllőttem a célon, elég lett volna rá két óra is.

De ha már véletlenül citromot vettem, csináljak belőle limonádét, úgyhogy az elmúlt két napban mindent lajhársebességgel csináltam. Először is találkoztam kedves adoptív mentorommal tegnap este, és megvitattuk a világ dolgait pár sör mellett. Ő is külföldre készül, az elkövetkező négy évet Helsinkiben tervezi eltölteni, ahol már egyszer ugyan volt Erasmuson, de finnugorisztikás létére nyilván ott lenne értelme befejezni tanulmányait. Viszont lakást nemigen talál, és ez eszembe juttatta az itteni szálláskrízist még a félév elején. Ahhoz képest pokoli jól jártam...

Mai projektem valami ennivaló összeütése volt, és egy ideje már ki akarom próbálni a rizottót - egészen jól is sikerült; ahhoz képest, hogy először csináltam ilyet, nem égettem szénné/hagytam nyersen egyik hozzávalót sem. Fejlődés.

Bár gondolom vannak olyan elvetemült lények, akiket érdekelne a részletes elbeszélése annak, hogy milyen pozíciókban heverésztem kanapémon Deadwood-ot nézve és A Gyűrűk Urá-t olvasva, a normális átlagos ízlésű embereket megkímélem ettől, és zárom mai bejegyzésemet. Holnap visszatérek az engem vendégül látó felsőoktatási intézmény falai közé, és el is kezdek gőzerővel dolgozni közelgő prezentációmon. Ja, és a magyar ismerőseim is lassan kezdenek visszatérni, úgyhogy velük is kezd elkerülhetetlenné válni egy találkozó.

Nos, eltelt az otthon töltött két hét, úgyhogy ismét jelentkezem a napsütötte enyhén esős Németországból. Hogy miket műveltem odahaza, arról nem fogok írni, elvégre a blog címe is Bandi Münchenből (na jó, elismerem, néha írtam más városokban elkövetett csínyekről is). Az utazásról viszont ejtek pár szót: a hazautat két hete egy éjszakai vonattal tettem meg, másodosztályon, mert olyan faszagyerek vagyok, hogy én bárhol képes vagyok aludni, nem kell nekem hálókocsi. Tévedtem. Nem is kicsit. Nem kibírhatatlannak nem nevezném az élményt, de kényelmesnek sem. A legjobb, hogy ennyi pénzből másféleképp lehet utazni. Például a Railjet-tel, amiről pár órája szálltam le. Na, a Railjet az jó. Tiszta, modern, viszonylag kényelmes és annyira nem is drága.

A pályaudvaron még gyorsan rendeltem egy Currywurst-ot, és gyorsan magamba is tömtem, szimbolizálva ezzel visszatérésemhez való hozzáállásomat. Szállásomat elfoglalva pedig elkezdtem a többiekkel programokat szervezni a hétre - két hónap annyira nem sok idő, ki kell használni minden szabad percet kéremszépen.

Mivel eddig még nyilván nem történt semmi érdemleges, ezért le is zárom mai bejegyzésemet. A közeljövőben várható egy részletesebb információcsomag az Erasmus-ösztöndíjról egyfajta kedvcsinálónak vállalkozó szelleműeknek, mivel odahaza sikerült megtalálnom a régi jegyzetfüzetemet, amibe leírtam a fontos tudnivalókat. Addig is kellemes napokat.

Az egyik dolog, amit imádok ebben az Erasmus-tanulmányútban a külvilágtól való komoly mértékű izolálódás. Az magyar kormány egyesek számára elfogadhatatlannak tűnő intézkedéseket hozott? Én csak hetekkel később, véletlenül szerzek tudomást róluk ismerőseim Facebook-üzenőfalát olvasva. Eljegyezték egy barátnőm unokatestvérének a nagybátyjának egykori szobatársát? Hö, kit érdekel, úgyis túl messze vagyok ahhoz, hogy bárki gratulációt várjon tőlem. Híradót is rendkívül ritkán nézek, az index.hu pedig alapból bojkottálja a külföldi olvasókat (na jó, ez csak az indavideo-ra igaz, de ez nekem elég indok ahhoz, hogy bojkottáljam az indexet, annak ellenére, hogy az általuk futtatott blogra írok...). A komolyabb hírek viszont el-el jutnak buborékvilágomba is, és egy nap úgy gondoltam, milyen vicces lenne ezeket csokorba gyűjteni, és megosztani veletek, ha már egy korsó Ászok mellett nem tudtuk megvitatni. Eleinte azt terveztem, hogy ezt majd a tanulmányút végén közlöm le, de az elmúlt három hónapban is elég sok minden történt, úgyhogy inkább elosztom az információkat ideiglenes és végleges hazatérésem előtt. Tehát, további késedelem nélkül, ennyi minden történt a nagyvilágban, amióta Münchenben tengetem napjaimat:

- Steve Jobs meghalt

- Moammer Kadhafit megölték

- Az Amerikai Egyesül Államok Kongresszusa zöldségnek nyilvánította a pizzát

- Silvio Berlusconi lemondott

- Kijött a Battlefield 3

- Meg a Call of Duty: Moder Warfare 3

- Meg a The Elder Scrolls: Skyrim

- Az Alkonyat - Hajnalhasadás kimászott a Pokol segglyukából

- Rammstein: Made in Germany

- Tüntetések Oroszországban Putyin 140%-a után

- Kim Dzsongil meghalt

- Václav Havel meghalt

- Megnyílt a budapesti Hard Rock Café

Na, egyelőre ennyit gyűjtöttem össze, ha valaki tud olyat, amiből kimaradtam, ne habozzon és ossza meg kommentben. Vagy majd az elkövetkező két hétben. Sőt, hírtől függően úgy talán még viccesebb is lenne, mert úgy legalább élőben láthatjátok majd a fejemet.

Észre sem veszem, milyen vészesen közeledik ideiglenes hazatérésem időpontja. Egy utolsó helyzetjelentést az elmúlt napokról azért csak beszúrok.

Érdektelen szombatomat lazán átugorva kezdjük is szokatlanul eseménydús vasárnapom taglalásával: jártam a Pinakothek der Moderne nevet viselő intézményben is és ezzel sikerült még ebben az évben az összes müncheni képtárat meglátogatnom. Achievement unlocked. Úgy tűnik, minden alkalommal, amikor valami múzeum-szerűségben járok, sikerül belecsöppennem egy improvizáltnak tűnő előadásba - vasárnap ugyanis három operaénekes járkált a képtár csarnokaiban danolászva idegenvezetőnek öltözve. Ezen az élményen túltéve magamat este még a jégpályát is meglátogattam és csak egyszer estem pofára. Hát kérem, ennyi sikert nehezen bír el ez a nap, úgyhogy gyorsan le is feküdtem aludni.

Hétfőn többnyire az utazásra készültem és megmagyarázhatatlan okokból többször is a Marienplatz-on kötöttem ki, ahol jelenleg karácsonyi vásár zajlik, magyarul hemzseg az emberektől. Még hétfő délután is. Végül a Donisl nevű sörcsarnokban kötöttem ki, csak hogy egy búzasörrel megnyugtassam megterheléstől elszokott idegeimet. Sikerült is, elfogyasztása után sokkal könnyebben ment a hazatérés részleteinek átgondolása, viszont egy bankautomata beszippantotta a Deutsche Bank-os kártyámat. Baszki. És a bank már zárva van. Na mindegy, majd holnap intézkedem.

Kedd reggel a Deutsche Bank munkatársa fejcsóválva közölte velem, hogy háromszor elbasztam a PIN kódomat úgy kb. két hete, ezért nyelte el az automata a kártyámat. Sajna újat csak az ünnepek után tudnak küldeni. Annyi baj legyen, azelőtt úgysem tudnám átvenni. A mai első órám közepén adoptív mentorom írt SMS-t, hogy Münchenben vagyok-e még, mert végzett a beadandóival, és ezt meg kell ünnepelni. Simán, holnap is be tudok pakolni... óráim végigszenvedése után találkoztam a hölggyel, és jóízűen csevegve elszívtunk pár sört. Ja, és időközben észrevettem, hogy a cipőm talpa kettétört - az eddig itt tapasztalt legnagyobb havazás közepén. Fasza. Nem baj, van másik. Drága mentoromtól könnyes búcsút véve óvatosan hazabattyogtam.

Holnap pedig még lesz egy utolsó előadásom és utána éjszaka indulok haza. Január hetedikén fogok visszatérni; gondolom mindenkinek nyilvánvaló, hogy a blog addig szünetel (na jó, talán egy poszt még belefér). El kell ismernem, furcsa lesz magam mögött hagyni Münchent, elvégre már szinte teljesen megszoktam az ittlétet. De megint hiába siránkozom, hiszen legalább láthatom szeretteimet és két hét múlva vissza is térek.

- Szinte mindenhol van kerekesszékkel és babakocsival közlekedők dolgát megkönnyítő rámpa.

- A buszsofőrök nem szeretik, ha valaki babakocsit vagy hasonlót felügyelet nélkül hagy a buszban. Ilyenkor megállnak és elmagyarázzák az illetőnek, hogy hirtelen fékezés esetén hány ember halálát okozhatja az utastérben repkedő szerkezet. Ennek az előadásnak már három verzióját hallottam.

- A peer-to-peer (aka. torrent) letöltést megfigyelik és szigorúan büntetik. A többit viszont nem.

- A parkokban legtöbb padba egy gravírozott emléktábla van beágyazva. Amióta ezt tudom, azóta keresem azt a padot, amire az van írva hogy "Itt vesztettem el a szüzességemet".

- Az Englischer Garten-ben lehet szörfözni.

- Akcentusomat meglepően sokan nézik finnek. Soha életemben nem beszéltem finnül.

- Egyesült Államokba való utazásokról/tanulásról itt úgy beszélnek, mint mi otthon Németországról. Hiába no, ennél van nyugatabbra is.

- Az S-Bahn egy járatának törlése nagyon ritkán fordul elő, de akkor is minimum egy forradalmat vált ki a várakozó utasokból. Azt hittem meg fogják lincselni a jelenlévő DB (Deutsche Bahn - Német Vasút) munkatársat.

Németországban minden más. Nem azt mondom, hogy legtöbb dolog gyökeres ellentéte az otthon tapasztaltaktól, de az apró-cseprő eltérések tesznek egy külföldi diák számára mindent különlegessé. A könyvtárosok barátságosabbak, a jegyellenőrök jól öltözöttek az ANGOL SZAKOS HALLGATÓ PEDIG AZ EGYETLEN, AKINEK KATALÓGUSOS ELŐADÁSAI VANNAK. Ez utóbbi, szokatlan, de felfrissítő változásokat okozott akadémiai pályafutásomban, ugyanakkor enyhe bosszúságot is. Többi magyar, más-más szakos barátom ugyanis már a héten hazatért, mivel "úgysem nézi senki". Hazamenni viszont búcsú nélkül nem szép dolog, még akkor sem, ha pár hét múlva ismét ugyanitt találkozunk, így hát szerdán összefutottunk még egy elköszönéssel egybekötött sörre egymással.

Mit ne mondjak, katasztrofálisra sikeredett. Hárman találkoztunk volna este hatkor az egyetem előtt. A kedves barátnőm, akinek egy hete kölcsönadtam a számomra jelentős szentimentális értékkel rendelkező sálamat nyilvánvalóan otthon felejtette azt. Másik barátom meg fél órát késett, mivel arra számított, hogy mi is fogunk. Dude. Nem baj, megindultunk a Marienplatz környékére, barátnőm ugyanis egy füstös kis kocsmára vágyott, annak ellenére hogy még mindig dohányzási tilalom él a német vendéglátóipari üzemegységek nagy részében. Szerencséjére azonban pont múlt héten jártunk egy helyen, ahol van fűtött dohányzórészleg, úgyhogy arra vettük az irányt. De előtte még kellett pár kitérőt tennünk. Este nyolcra kerültem sörközelbe. Ismétlem, hatkor találkoztunk. Italozás közben barátnőm főbérlőjének szánt ajándékának összeállításával foglalatoskodott (verseket vagdosott ki és ragasztott emlékkönyvbe), miközben én és a másik barátom megvitattuk a valaha James Bond-ot játszó összes színész minden virtusát és hátrányát. A dohányfüstös környezet nem tett jót gyengülő akaraterőmnek, és elszenvedtem eddigi legkomolyabb visszaesésemet. Ráadásul a rossz ómenek sem kerültek el, második nikotinpálcámba ugyanis belenyúlt a hamutálat hozó pincérnő, és a kezét elrántva felborította barátnőm sörét, ami eláztatta az összes eddig kivágott verset. Fasza. Kíváncsi vagyok, mit tartogat még ez a nap számunkra. Enyhén passzív-agresszív egymástól vett búcsú után este tizenegyre haza is értem. Wow, más ember ilyenkor megy el otthonról...

Másnap ritka nyomorultul ébredtem, nikotintól elszokott szervezetemet ugyanis enyhének nem nevezhető szőnyegbombázásnak vetettem alá előző este. Nem baj, a csütörtöki Corpus linguistics előadásomon talán még sosem vettem részt 100%-os állapotban. És ez most a szokásosnál is interaktívabb, humorosabb és érdekesebb volt. Fanyar és nosztalgikus félmosoly futott át orcámon, amikor egyes tanároktól szerelmesen olvadozó nőnemű bölcsész barátaim eszembe jutottak; Prof. Hans-Jörg Schmid elvégre biztosan elvarázsolná őket. Kicsit sajnáltam a döntésemet, miszerint a jövő heti órája helyett inkább a vonaton zötyögnék, de (nyilván csak a kedvemért) lemondta a jövő hetet.

Este egy barátommal tartottunk filmestét - a Braveheart című örökzöldet néztük meg garchingi otthonában. Előző estéről megmaradt nyűgösségem miatt kissé szkeptikusan álltam az egészhez ("Már megint ki kell utaznom helyi mértékkel Isten háta mögé"), de kellemesen csalódtam, és nagyon jól éreztem magam. Hazafelé pedig két vasútrészeg fiatalember kijelölt vitájuk döntőbírájának, egyikőjük szerint ugyanis a másik barátnője ronda volt. Számtalan kép és "Hallod, te finn vagy?" kérdés megválaszolása után végül sikerült válaszommal megjavítanom megviselt barátságukat. És ez csak egyike volt Zsírkirály Kapitány napjainak.

Ma pedig döglök felsőfokon. Az eső továbbra is vízszintesen esik, úgyhogy csak a kenyérhiány biztosított elég motivációt a lakás elhagyására.

Fogadalmamhoz méltó módon ezt a vasárnapot is Pinakothek látogatással töltöttem; ezúttal a Neue Pinakothek ajtaján léptem be. Azaz vonszoltam be magamat. A vasárnap reggeli ébresztőóra melódiájához ugyanis még mindig nincs hozzászokva elkényelmesedett dobhártyám. Nyilvánvalóan itt is gyönyörű műveket láttam számomra ismertebb és ismeretlenebb művészektől is, az előbbiekből egy kis ízelítő: Caspar David Friedrich, Rodin, Toulouse-Lautrec, van Gogh, Degas, Monet, Manet és Munkácsy. Napom hátralévő részében nem műveltem semmi érdemlegeset, leszámítva azt, hogy az Ostbahnhof környékén találtam több vasárnap is nyitva tartó üzletet is, így talán már nem kell annyira takarékoskodnom a kenyérrel.

Másnap takarítani akartam, de végül csak arra nem szakadt időm. Adoptív mentorom meghívott még réges-régen egy hétfő este tartandó mentor-mentorált előkarácsonyra, amire ajándékot kellett szereznem. Ja, és a hazautamat is elkezdtem végre szervezni. Na jó, mindezek mellett lett volna bőven időm kitakarítani, inkább a pocsék hangulatom akadályozott meg az egészben. Legtöbb ismerősöm a héten haza-/elutazik, az én jövő heti időpontom viszont még baromi messzinek tűnik. Na meg az évfordulónk is aznap volt; tudtam/tudtuk, hogy így lesz, de attól függetlenül még szarul érintett. Na baszki, olyan, mintha egy Jaguar XJ kormányába kapaszkodva sírnék a benzinárakról, lépjünk is tovább - végül elmentem a buliba, és az azt követő sörözésre, és egész jól el is voltam. Ajándékba egy emberesebb doboz Ritter csokit kaptam, gimis tradíció alapján el is osztogattam a negyedét. Hajnali kettőkor bújtam végül ágyamba.

Ma sem zúgott a porszívó a szobámban, nem is fog a hét végéig - nincs akkora rendetlenség, hogy most ezzel szívjak (höhö). Órám után egy német barátommal beszéltük meg szünet után közösen tartandó kiselőadásunk struktúráját. A Ph.D.-s szemináriumvezető egy harminc évvel ezelőtt írt (és azóta nem "frissített") könyvet jelölt ki referátumunk alapjának. Ja, és a cockney dialektusról kellene beszélnünk. A szöveg átfutása után amatőr szakértői szememmel is meg tudtam állapítani, hogy a benne szereplő információk/adatok nagy része már a könyv megjelenésének évében elavultnak számíthatott... meglátjuk, mit hozhatunk ki belőle, mivel ennél naprakészebb témáról írott könyv nincs a könyvtárban (wtf...). Vonatjegyemet pedig nagy nehezen megszereztem, úgyhogy elkezdhetem beosztani szerelmes hazámban töltött napjaimat.

Nem is emlékszem már, mikor töltöttem a szerda estémet meghitten egyedül szobám négy fala között - nem panaszképpen mondom, csak tűnődő ténymegállapításként. De kell az energia, a múlt hetet ki kell heverni, erre pedig rá kell készülni, csütörtökön és pénteken ugyanis már elígérkeztem különféle eseményekre. Mai epizódunkban főként ezekről fogok írni.

Tehát, csütörtökön kedves adoptív mentorommal és társaságával látogattunk el egy helyi művészmoziféleségbe, hogy méltó módon megemlékezzünk Georges Méliés (hu.wikipedia.org/wiki/Georges_M%C3%A9li%C3%A8s) születésének 150. évfordulójára. A programon szereplő rövidfilmek teljes mértékben motiváltak, mivel a francia rendező előszeretettel dolgozta fel Jules Verne műveit, amelyek gyermekkorom szerves részeit alkották, annak ellenére, hogy Garfield tanított meg olvasni. A filmek fantasztikusak is voltak, bár sajna ifjúkoromba más tényezők is visszarepítettek, a nézőtér ugyanis tömve volt tíz évnél fiatalabb gyerekekkel, akik nem kifejezetten csendes áhítattal vettek részt ezen az impromptu időutazáson. Mogorva vénembernek érezve magamat végül azért nem változtam Hulkká, mert eszembe jutott, hogy ennyi idősen engem (minket) is ki akartak tiltatni a Katona József Színházból, és Hamlet előadásra is csak azután engedtek be, miután a sebtiben növesztett szakállam elfedte valós identitásomat a jegyszedők (és a dán herceg) elől. A filmnézés után persze még meg kellett innunk egy sört, majd viszonylag korán hazatértünk - közeledik a félév vége, és mentoromnak neki kell látnia a beadandóknak.

Pénteki napomat előző éjszaka ágyamban forgolódva terveztem meg, ugyanis ezúttal még időben rájöttem, hogy baromira nem lesz időm semmire - egy magyar barátnőm ugyanis Mikulásbulit szervezett a város másik végébe, este hetes kezdéssel. Ez az a barátnőm, aki kikészül attól, ha késik valaki. Hogy ezúttal jóarc legyek, időben akartam elindulni, de még kellett vennem Mikulássapkát (mert az a belépő) meg Bärwurz pálinkát (mert páran meg akartuk kóstolni). Ja, és még órám is van. Kiszámoltam, hogy ha ezeket a követelményeket teljesíteni akarom, pont nem lesz időm hazajönni. Pánikra semmi ok, nem egyszer csináltunk már ilyet, csak szépen meg kell tervezni mindent. Reggel elraktam minden bulira szánt dolgot, plusz egy überszendvicset, amit vacsorára/uzsonnára szántam, órám után átmentem a Marienplatz-ra, és megvettem a fent említett kellékeket (karácsonyi vásár idején, ezért mások Becsület érdemérmet szoktak kapni...) és a szabadidőmben az egyetemre visszatérve elfogyasztottam a szendvicset az üresen kongó folyosók (hja kérem, péntek este hatkor még a takarítók is kerülik az épületet, mint a pestist) egyikén Gyűrűk Urát olvasgatva. Meg is érkeztem időben, küldetéseimet teljesítve - egyedül. Fasza. Úgy tűnik, ma csak én döntöttem úgy, hogy jófej leszek... persze a többiek is lassan elkezdtek szállingózni, és ezzel a társasággal lassacskán szokásosnak mondható meghitt, családias, beszélgetős-iszogatós összejövetelt tartottunk. A Bärwurz amúgy eleinte mindenkit megijesztett, és szinte senkinek sem ízlett - szerintem viszont egyáltalán nem volt rossz, én egy enyhe citromfű-aromájú gyógynövény-párlathoz hasonlítanám. Végül hajnali három körül értem haza, hóesésben sétálva - pedig már kezdtem félni, hogy hómentes decembert fogok Németországban tölteni. 

Ma délután egykor megszokott macskajajjal keltem, és azon nyomban bevásároltam és főztem magamnak egy lecsót - már egész jól megy, ez még jobb is lett, mint legutóbb. Apropó kaja: ez édesanyámat ki fogja borítani, de az elmúlt pár napban sikerült belenyúlnom a szarba párszor a menzán. Magam sem tudom, mit képzeltem, amikor kiejtettem a számon "A tavaszi tekercset kérném szépen" mondatot, de a másnapi gombás szmötyi sem aratott nálam osztatlan sikert (mit tenne ilyenkor Gordon Ramsay). Viszont talpraesett legény lévén rájöttem, hogy a múlt heti hamburgersütés néhány alapanyaga (saláta, sajt, koktélparadicsom, majonéz) még a hűtőmben várja az ihletet, és többféle felvágottat és egyebet ezekkel kombinálva fent említett fullextrás, többemeletes überszendvicseket készítettem magamnak, megszüntetve a menza által okozott émelygéssel paradox módon kombinált éhségérzetet. Hmm, asszem lassan le is battyogok, és összedobok magamnak egyet.

Kifizettem ma második havi lakbéremet is, kedves szállásadómmal egymás szájából húztuk ki a "Wahnsinnig!" kifejezést, itt ugyanis repül az idő. Legalábbis bizonyos területeken. Az tanulmányi félévem is a felénél tart már, de annak a hátralevő része nem tűnik úgy, hogy ilyen gyorsan el fog szállni. Pidgin és kreol nyelvjárások elemzése előadásomra nagyon nem akartam bemenni (hiba volt hazajönnöm kétórás ebédszünetemre...), de végül rávettem magamat, és meg is lettem jutalmazva szorgalmamért - a jövő heti óra elmarad. Ezt kaptam a Mikulástól, amiért ilyen jó gyerek voltam. Sőt, hazatérve még egy tábla csokit is találtam az asztalomon - múlt héten vettem, de a laptop takarásában volt, ezért nem fogyasztottam el. Mindenkinek hasonlóan szerencsés december hatodikát kívánok.

Tegnap azt hittem, hogy lesz valami programom, de kiderült, hogy az nyolcadikára esik, úgyhogy lazsálhattam. Az állandó eső miatt viszont a nyitott jégpályát sajna nem tudom látogatni - már kezd novemberi lenni az idő. Kellemesen elücsörögve itthon rám tört az angolos bölcsészroham, és újraolvastam T.S. Eliot néhány versét. A The Waste Land (Átokföldje) pár sora különösen szíven ütött:

Summer surprised us, coming over the Starnbergersee

With a shower of rain; we stopped in the colonnade,

And went on in sunlight, into the Hofgarten,

And drank coffee, and talked for an hour.

Bin gar keine Russin, stamm’ aus Litauen, echt deutsch.

Tudom, gáz, de kislányként sikoltott fel a fejemben a hang: "Úristen, én ezeken a helyeken jártam!"

Hatalmas volt a késztetés, hogy ébresztőórámat lenyomva álmodjam tovább az igazak álmát délutánba nyúlóan, de eddigi tapasztalataim alapján  a helyi múzeumokra időt kell fordítani - nem érdemes csak úgy végigszaladni rajtuk. A mai napra pedig a régóta tervezett Alte Pinakothek meglátogatását szántam - az időjárás tökéletesen megfelelt ennek a tervnek, már kezd hűvösebb lenni és a szél is fújdogál, ellehetetlenítve kinti program szervezését. December környékére csak beköszöntött az októberi idő.

Különösebb kalandok nélkül megjártam az utat, és magáról a kiállításról (ami ugye hétvégenként egy euróba kerül) sem akarok sokat írni, mert a képzőművészeti alkotásokra való bölcsésznyáladzásnak is megvannak a maga külön fórumai, csupán annyit osztanék meg, hogy fenomenális élményvolt amatőr alatti műkedvelő számára. Szokásom szerint csak a címet néztem meg, az állandó kiállításnak nem néztem utána "majd meglepődöm" alapon. Így felettébb vicces fejet vágtam, amikor szembesültem azzal, hogy a kiállítótermek tömve vannak híresebbnél híresebb európai művészek híresebbnél híresebb műveivel. Albrecht Dürer és Albrecht Altdorfer festményeire még számítottam is, de Rubens, Rembrandt, Raffaello, Stom és da Vinci és még sok mások műveire viszont már kevésbé, pláne nem ekkora mennyiségben. Élmény volt ezekkel a képekkel egy teremben lenni, és aki véletlenül egy vasárnapi napon erre járna, az ki ne merje hagyni.

Amúgy ennyit a máról, most nem próbálok versenyre kelni a "Háború és béké"-vel bejegyzésem hosszát tekintve, mint legutóbb, csak ezt "mostazonnal" meg kellett osztanom.