Nem is emlékszem már, mikor töltöttem a szerda estémet meghitten egyedül szobám négy fala között - nem panaszképpen mondom, csak tűnődő ténymegállapításként. De kell az energia, a múlt hetet ki kell heverni, erre pedig rá kell készülni, csütörtökön és pénteken ugyanis már elígérkeztem különféle eseményekre. Mai epizódunkban főként ezekről fogok írni.

Tehát, csütörtökön kedves adoptív mentorommal és társaságával látogattunk el egy helyi művészmoziféleségbe, hogy méltó módon megemlékezzünk Georges Méliés (hu.wikipedia.org/wiki/Georges_M%C3%A9li%C3%A8s) születésének 150. évfordulójára. A programon szereplő rövidfilmek teljes mértékben motiváltak, mivel a francia rendező előszeretettel dolgozta fel Jules Verne műveit, amelyek gyermekkorom szerves részeit alkották, annak ellenére, hogy Garfield tanított meg olvasni. A filmek fantasztikusak is voltak, bár sajna ifjúkoromba más tényezők is visszarepítettek, a nézőtér ugyanis tömve volt tíz évnél fiatalabb gyerekekkel, akik nem kifejezetten csendes áhítattal vettek részt ezen az impromptu időutazáson. Mogorva vénembernek érezve magamat végül azért nem változtam Hulkká, mert eszembe jutott, hogy ennyi idősen engem (minket) is ki akartak tiltatni a Katona József Színházból, és Hamlet előadásra is csak azután engedtek be, miután a sebtiben növesztett szakállam elfedte valós identitásomat a jegyszedők (és a dán herceg) elől. A filmnézés után persze még meg kellett innunk egy sört, majd viszonylag korán hazatértünk - közeledik a félév vége, és mentoromnak neki kell látnia a beadandóknak.

Pénteki napomat előző éjszaka ágyamban forgolódva terveztem meg, ugyanis ezúttal még időben rájöttem, hogy baromira nem lesz időm semmire - egy magyar barátnőm ugyanis Mikulásbulit szervezett a város másik végébe, este hetes kezdéssel. Ez az a barátnőm, aki kikészül attól, ha késik valaki. Hogy ezúttal jóarc legyek, időben akartam elindulni, de még kellett vennem Mikulássapkát (mert az a belépő) meg Bärwurz pálinkát (mert páran meg akartuk kóstolni). Ja, és még órám is van. Kiszámoltam, hogy ha ezeket a követelményeket teljesíteni akarom, pont nem lesz időm hazajönni. Pánikra semmi ok, nem egyszer csináltunk már ilyet, csak szépen meg kell tervezni mindent. Reggel elraktam minden bulira szánt dolgot, plusz egy überszendvicset, amit vacsorára/uzsonnára szántam, órám után átmentem a Marienplatz-ra, és megvettem a fent említett kellékeket (karácsonyi vásár idején, ezért mások Becsület érdemérmet szoktak kapni...) és a szabadidőmben az egyetemre visszatérve elfogyasztottam a szendvicset az üresen kongó folyosók (hja kérem, péntek este hatkor még a takarítók is kerülik az épületet, mint a pestist) egyikén Gyűrűk Urát olvasgatva. Meg is érkeztem időben, küldetéseimet teljesítve - egyedül. Fasza. Úgy tűnik, ma csak én döntöttem úgy, hogy jófej leszek... persze a többiek is lassan elkezdtek szállingózni, és ezzel a társasággal lassacskán szokásosnak mondható meghitt, családias, beszélgetős-iszogatós összejövetelt tartottunk. A Bärwurz amúgy eleinte mindenkit megijesztett, és szinte senkinek sem ízlett - szerintem viszont egyáltalán nem volt rossz, én egy enyhe citromfű-aromájú gyógynövény-párlathoz hasonlítanám. Végül hajnali három körül értem haza, hóesésben sétálva - pedig már kezdtem félni, hogy hómentes decembert fogok Németországban tölteni. 

Ma délután egykor megszokott macskajajjal keltem, és azon nyomban bevásároltam és főztem magamnak egy lecsót - már egész jól megy, ez még jobb is lett, mint legutóbb. Apropó kaja: ez édesanyámat ki fogja borítani, de az elmúlt pár napban sikerült belenyúlnom a szarba párszor a menzán. Magam sem tudom, mit képzeltem, amikor kiejtettem a számon "A tavaszi tekercset kérném szépen" mondatot, de a másnapi gombás szmötyi sem aratott nálam osztatlan sikert (mit tenne ilyenkor Gordon Ramsay). Viszont talpraesett legény lévén rájöttem, hogy a múlt heti hamburgersütés néhány alapanyaga (saláta, sajt, koktélparadicsom, majonéz) még a hűtőmben várja az ihletet, és többféle felvágottat és egyebet ezekkel kombinálva fent említett fullextrás, többemeletes überszendvicseket készítettem magamnak, megszüntetve a menza által okozott émelygéssel paradox módon kombinált éhségérzetet. Hmm, asszem lassan le is battyogok, és összedobok magamnak egyet.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.