Double feature

Címkék: könyv egyetem vizsga münchen

2012.02.07. 19:09

A mai nap eseményei sajnos túlságosan jellemzőek rám ahhoz, hogy ne ejtsek róluk pár szót. Pidgin és kreol nyelvjárások témájú vizsgámra az elmúlt napokban annyira készültem, hogy elfelejtettem, hogy ma két vizsgám volt (pontosabban egy vizsgám és egy szemináriumi dolgozatom).

 

 

 

 

 

 

 

 

Arckifejezésem, miután rájöttem, hogy két órán belül vizsgázom.

Azazhogy nem elfelejtettem, hanem eredetileg később lett volna, amit kivételesen feltüntettem a naptáramban, viszont végül egy héttel előrébb lett hozva még néhány hónapja, a naptáramat viszont nem frissítettem és nem néztem jobban utána és blablabla. Legalább órán írtuk, így nem maradtam le róla, és még reggel eszembe jutott tévedésem, úgyhogy át tudtam még (értelmetlenül) futni pár dolgot. És még kávé sem kellett. Végül úgy-ahogy válaszoltam szinte mindenre, amit nagyjából tudtam. Majd jövő héten meglátjuk, mekkora sikerrel...

Második vizsgám viszont jóval nehezebbnek tűnt (sok kifejtős kérdés, kevés gondolkozásra szánt idő), de ezt viszont olyan buzgósággal írtam meg, hogy majdnem kigyulladt a tollam alatt a papír. A teremből is így jöttem ki:

 

 

 

 

 

 

 

Egyéb hírek közé tartozik az egyetem melletti angol nyelvű irodalomra koncentráló könyvesbolt felfedezése. Kész aranybánya, és viszonylag olcsó is. Két régóta keresett szerzeménnyel távoztam:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az egyik ezer oldalnyi tömény horror és rettegés, a másikat meg H. P. Lovecraft írta.

Angolul nem tudóknak: "A sötétség lakója" és "Veszett világ" címen találhatnánk meg ezeket a műveket, ha elérhetőek lennének magyar nyelven.

Ezzel el is vagyok látva olvasnivalóval az elkövetkezendő tíz évre. Eddig csak hétre voltam.

A bejegyzés trackback címe:

https://bandimunchenbol.blog.hu/api/trackback/id/tr464075987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BeniMünchenbe 2012.02.07. 19:35:53

Je, am nekem is végig kéne olvasnom már a Weird Storiest, ez így nem járja...

Meningitis 2012.02.07. 22:02:21

@BeniMünchenbe: Ph'nglui mglw'nafh Cthulhu R'lyeh wgah'nagl fhtagn...

kardigan 2012.02.09. 12:34:34

randtől nekem a fountainhead megvan magyarul (ősforrás asszem), egyelőre nem álltam neki, mert azis nyolcezer oldal és keményborítós és olyasmit én nem viszek a táskámban. de ha téged ez nem rémít, kölcsönadom szívesen

Meningitis 2012.02.09. 18:45:48

@kardigan: Hú, az tök jó lenne, köszönöm. Bár előbb szerintem ezen rágom át magam, csak hogy teszteljem, hogy egyáltalán bírom-e :D
süti beállítások módosítása