Kifizettem ma második havi lakbéremet is, kedves szállásadómmal egymás szájából húztuk ki a "Wahnsinnig!" kifejezést, itt ugyanis repül az idő. Legalábbis bizonyos területeken. Az tanulmányi félévem is a felénél tart már, de annak a hátralevő része nem tűnik úgy, hogy ilyen gyorsan el fog szállni. Pidgin és kreol nyelvjárások elemzése előadásomra nagyon nem akartam bemenni (hiba volt hazajönnöm kétórás ebédszünetemre...), de végül rávettem magamat, és meg is lettem jutalmazva szorgalmamért - a jövő heti óra elmarad. Ezt kaptam a Mikulástól, amiért ilyen jó gyerek voltam. Sőt, hazatérve még egy tábla csokit is találtam az asztalomon - múlt héten vettem, de a laptop takarásában volt, ezért nem fogyasztottam el. Mindenkinek hasonlóan szerencsés december hatodikát kívánok.

Tegnap azt hittem, hogy lesz valami programom, de kiderült, hogy az nyolcadikára esik, úgyhogy lazsálhattam. Az állandó eső miatt viszont a nyitott jégpályát sajna nem tudom látogatni - már kezd novemberi lenni az idő. Kellemesen elücsörögve itthon rám tört az angolos bölcsészroham, és újraolvastam T.S. Eliot néhány versét. A The Waste Land (Átokföldje) pár sora különösen szíven ütött:

Summer surprised us, coming over the Starnbergersee

With a shower of rain; we stopped in the colonnade,

And went on in sunlight, into the Hofgarten,

And drank coffee, and talked for an hour.

Bin gar keine Russin, stamm’ aus Litauen, echt deutsch.

Tudom, gáz, de kislányként sikoltott fel a fejemben a hang: "Úristen, én ezeken a helyeken jártam!"

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.