Két hónapnyi halogatás után vasárnap végre sikerült sort ejtenem a várva várt nürnbergi kirándulásomra. Egy barátom is elkísért utamon úgyhogy a reggel hetes ébredést, a másfél órás vonatutat és a hideg, de verőfényes napsütéssel szegélyezett időjárást túlélve ketten jártuk körbe a várost ámulva és bámulva.

A pályaudvarról kisétálva rögtön a városfal és egy impozáns bástya fogadott minket, továbbá a környékre jellemző modern és régi építésű házak mozaikja is felkeltette figyelmünket. Előrelátó módon kinyomtatott térképemet otthon felejtve a helyi turistatérképek segítségével próbáltunk tájékozódni. Ami persze ahhoz vezetett, hogy rögtön az első órában eltévedtünk - az óvárosba akartunk menni, de véletlenül rossz utcán indultunk el, és társalgásunkba teljesen belemerülve a "városi parkban" kötöttünk ki. Ahol szintén megcsodáltunk azért néhány szobrot és a beszakadt Hummereket nélkülöző befagyott tavat. Egy rövid bolyongás és egyéb érdekességekbe botlás után végül elértük általános úticélunkat, és elkezdtünk koncentrálni a célzott látnivaló-keresésre. Ráérősen turistáskodtunk a keleti városkapu, főtér, számtalan különféle stílus jegyeit képviselő templom környékén, továbbá megcsodáltuk Albrecht Dürer egykori szülő- és lakhelyét és a nürnbergi várat. Ebédünket a vár tövében költöttük el egy kis vendéglőben - nürnbergi virsli, krumplisaláta és frank borból készített fröccs került asztalunkra, az autentikus élmény végett. És isteni is volt. Bár a frank bor még vizezve is savanyú, mint az apáca a Sziget-fesztiválon. Ebéd után pedig még jártunk egyet az óvárosban és utána villamosra szállva elmentünk a Reichsparteitagsgelände ("Birodalmi pártnapok területe") megmaradt/egyáltalán megépített nemzeti szocialista időkről megmaradt építményeit. Pontosabban a kongresszusi központot és a felvonulási teret. A kongresszusi központról rögtön a római Colosseumra asszociáltunk, a felvonulási tér viszont ma hatalmas (főként kamionosok számára fenntartott) parkolóként szolgál. Mire itt végeztünk, a nap is kezdett nyugovóra térni, úgyhogy elindultunk hazafele.

Kirándulásunkra visszagondolva Nürnberg maga nehezen hasonlítható bármely eddig általam látott városhoz. Az óvárosban a korai középkortól kezdve szinte minden korszak stílusjegyei megtalálhatóak és karöltve léteznek a modern épületekkel. Egyik utcában még macskaköves úton sétálunk a tömzsi kis lakóházak között, és az utca végén egy plázákkal, mozikkal, üzletekkel és szállodákkal övezett sugárútba botlunk. Persze nincs az egész "zónákra osztva", új és régi házak egymás mellett is megtalálhatóak. És ez nekem egy kicsit fura volt. De ugyanakkor lenyűgöző is. Ha valaki véletlenül a környéken jár, mindenképpen térjen be legalább egy rövid körülnézésre.

Amint leszálltunk a müncheni Hauptbahnhofnál, mentorunk fogadott minket a vágányunkon. Mivel (mint mondtam) még egy végleges búcsút megbeszéltünk vele. Elmentünk egy sörözőbe (háromba is, ha számít az, hogy az első kettő hely zárva volt) és megbeszéltük friss élményeinket és jövőbeli terveinket. Itt egy currywurst-ot ettem, ami bevallom őszintén mérföldekkel jobb volt a vasútállomások aluljáróiban szerzett fűszeres szmötyinél. Ez nem volt annyira erős és nem úszott a ketchupban. És a kocsmai árakhoz képest annyira drága sem volt. Végül könnyes és hosszú búcsúzkodás után elváltunk adoptív mentorunktól és hazaslattyogtam a dermesztő hidegben.

Ma produktív napot terveztem, de a tegnapi nap reggeltől estig tartó non-stop sétája túlságosan leütött ahhoz, hogy bármire is képes legyek. Megpróbáltam tanulni és takarítani, de minden kísérletem kudarcba fulladt. Majd holnap, időm elvileg úgyis van.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.