Mint azt már említettem, a múlt hét szürke köznapjai főként tanulmányaimra való koncentrálással teltek el. Referátumaim és beadandóim kidolgozása mellett azonban a hétvégén időt szakítottam a bachelor szó kiragadására a bachelor's degree szövegkörnyezetéből és eredeti jelentésének visszaadományozására (még ha a szó klasszikus értelmében véve nem is számítok agglegénynek). Kezdtem egy vörösboros marhapörkölt elkészítésével, petrezselymes főtt krumpli körítéssel. Dicsekedést meg ilyeneket félretéve, realista szemmel is kiváló lett mérhetetlen konyhai tapasztalatlanságomat figyelembe véve. Este pedig egy barátommal találkoztam egy Frauenkirche melletti sörözőben (ott, ahol múltkor tönkretettem egyik barátnőm ajándékát egy pincérnő segítségével - meglepő módon a fent említett barátnő kerüli a velünk való találkozást...), ahol megtárgyaltuk a szünetben esett eseményeket, ügyesen elkerülve a hazai aktuálpolitikáról kapott híreket, mivel jobb az úgy, ha azok elkerülnek minket. Mérhetetlen mosollyal az orcámon zuhantam hazatérve ágyamba - csak pár Augustiner kell ahhoz, hogy ismét megszálljon a müncheni Erasmus-hangulat...

A vasárnap és a hétfő a tanulás, takarítás és egyéb produktív dolgok jegyében teltek el - a kiszemelt múzeumokat már megjártam úgyhogy ezúttal nem terveztem kirándulást. Megjegyezném továbbá, hogy a pörkölt viszonylag hamar elfogyott, úgyhogy tegnap és ma tonhalas tészta készítésével kísérleteztem. Még mindig nem tudom, hogy ő hogy csinálja olyan tökéletesre.

Ma az óráim közötti szünetben meglátogattam a Frauenkirché-t is, elvégre már annyit jártam mellé, hogy illene belülről is megnézni. És megérte. Lélegzetelállító látvány volt. De azért kívülről is impozáns:

A katedrális bejáratában megtalálható az "Ördög lábnyoma" - egy "sarkantyús" lábnyom a padlón, amihez aranyos kis anekdota fűződik. A legenda szerint az ördög beosont az épületbe mielőtt azt még átadták volna. A bejáratnál megállt és a böhöm nagy oszlopoktól, amik tarkítják a termet nem látta az ablakokat. Tévesen feltételezvén, hogy a templomnak nincsenek ablakai (igen, az ördög ilyen hülye) dobbantott egyet a jobb lábával örömében, mert az ördög, mint tudjuk, szereti a sötétet. Ezután tett még egy lépést előre, mire az ablakok előbukkantak a fent említett, indokolatlan méretű oszlopok mögül, fényárba borítva az ördögöt, aki térdre hullott és az öklét rázta az ég felé káromkodva, majd széllé változott, hogy ledöntse a dómot. True story. Az én anekdotám ehhez fűződően csak annyi, hogy kíváncsiságból beleléptem a lábnyomba, csak hogy igazoljam az ablakok láthatatlanságán alapuló sztorit, és csodák csodájára azt konstatáltam, hogy a lábam tökéletesen illik az ördög lábnyomába. Sarkantyút leszámítva.

Azért gyorsan elslisszoltam, mielőtt még a helyi érsek meglocsolt volna szenteltvízzel.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.