A Hofbräuhaus mellett sokszor elmentem már, de valami oknál fogva sosem vitt rá a lélek, hogy bemenjek. Sorsomat végül nem tudtam elkerülni - de ez már a sztori közepe, ne szaladjunk ennyire előre...

Szerdán szépen kényelmesen intéztem dolgaimat, reggel nyugodtan bevásároltam, szépen megebédeltem, olvasgattam H. P. Lovercraft történeteit, aludni úgysem terveztem aznap este, majd beültem az előadásra, amit nem mellesleg izgalommal vártam, elvégre nem gyakran volt eddig lehetőségem Dél-Afrika irodalmával, kultúrájával és történelmével megismerkedni. Órakezdés után húsz perccel (mellékesen megjegyezném, hogy ez mindennapos esemény, sosem akkor kezdődik az órám, amikor meg van hirdetve, Németországban meg ez pláne mulatságos) megjelenik az oktató, én meg felvont szemöldökkel figyelem őt. Ugyanis ezt az órát eddig nem ő tartotta. Jó teremben vagyok? Mennyi az idő? Mikor kezdődik az előadásom? Hoppá. Két órával az órám kezdete után akartam rá beülni. Ugyanis nem csütörtök van, hanem szerda. Baszki. Futás ki, mielőtt elkezd beszélni.

Sebaj, legalább van időm készülődni az esti programra: a MESA (Münchner Erasmus Studenten Assoziation - Müncheni Erasmushallgatók Szövetsége) minden szerdán egy hozzám nem túl közeli kocsmában tart egy összejövetelt (Stammtisch), és gondoltam néhány ismerőssel együtt, hogy nem ártana erre ezen a héten lenézni. Mire hazaértem, megváltozott a program - célpont a Hofbräuhaus, és utána egy közeli szórakozóhely (Café Atomic). Találkozó a Marienplatz-on valami halas szökőkútnál vagy szobornál. Ismerőesim nagy része persze később fog érkezni - velük majd a szórakozóhelyen találkozom. Sima ügy.

A térre érve persze nem találtam senkit, pedig ezúttal csak öt perccel korábban érkeztem a szokásos fél óra helyett. Ez még nem is lett volna baj, csak a találkozóhelynek kijelölt halas akármit sehol nem találtam. A Marienplatz meg még sötétedés után is olyan mint nyáron a Vörösmarty tér. Negyedik köröm megtétele után valaki utánam kiáltott.

- Erasmus?

- Erasmus.

- Ja, veled már találkoztam is.

- Tényleg. Tudod hol a szobor?

- Nem. Tudod, hol a Hofbräuhaus?

- Nem. Többiek?

- Később jönnek, vagy nem t'om.

Nem baj, több szem többet lát. És tényleg, öt perc alatt úgy szedtük össze a kétségbeesetten lézengő Erasmusosokat, mint egy katamari. Aztán persze egy szervező is ránk akadt, aki elnézést kért tőlünk, ugyanis elfelejtették, hogy a szökőkutat/szobrot felújítják, ezért építettek köré egy alumínium házat. Logikus. Menjünk inni.

A Hofbräuhaus persze tele volt, mint mindig. A szervezők kétségbeesetten szaladgáltak fel s alá, miközben mi reménykedtünk, hogy foglaltak helyet. Kiderült persze, hogy foglaltak, csak senki sem tudja, hová. Végül megtaláltuk. Zsír. Igyunk. A hangulatos bajor zene mellett persze megint megismerkedtem egy csomó emberrel, illetve még több idegen nyelvű pohárköszöntőt tanultam meg. Lassan eljön az ideje a távozásnak is, de még azért maradtunk egy fél órácskát. Mire meg elindultunk, néhány zavart arckifejezésű sráccal futottunk össze - a szórakozóhelyen elvileg ingyenes lett volna a belépés, viszont tőlük 18 Eurót kértek. Hoppá. Tanakodás, morfondírozás, jön a briliáns magyarázat: még koncert van a klubban, úgyhogy majd fél tizenkettőkor megpróbáljuk még egyszer, addig is (mivel a helyünket a Hofbräuhaus-ban már elfoglalták) veszünk a helyi kisboltban sört, és kiülünk az utcára. Az még egy óra. Tud valaki jobb alternatívát? Ja, Jenny tud egy helyet a környéken. Zsír. De ki az a Jenny?

A fejetlenségben ismerőseim nagy részét elhagyva követtem körülbelül huszadmagammal az ismeretlen Jenny-t, aki végül a Hauptbahnhof (főpályaudvar) környékére vezetett minket egy diákszálló bárjába. Két S-Bahn megálló. Én meg azt hittem, itt lesz a közelben. Mindegy, egy sör felett eszmét cserélek pár francia úriemberrel, udvariasságból örülünk a Bayern München újabb elsöprő győzelmének, fél tizenkettőre meg kiderítem Jenny-től (mert kiderült, hogy valóban létezik), hogy hol az ördögben van a Café Atomic, elvégre egy pár emberrel ott kéne találkoznom. Irány vissza a Marienplatz-ra, ahol egy sarkon befordulva ismerős hangok köszöntenek - két magyar hallgatótársam ismer fel a sötétben botorkálva, én meg hitetlenkedve röhögök azon, hogy vajon hány ilyen ehhez hasonló eset fog még megtörténni az éjszaka folyamán, elvégre ma mindenkivel véletlenül futottam össze.

- Hol vannak a többiek?

- Elmentek, vagy eltűntek. Tudod hol a klub?

- Tudom. 

- Mi nem találtunk senkit, mi történt?

Elmesélem. Röhögünk. Bemegyünk a klubba, hat euró a beugró. Hoppá. Nem ingyenes? Tíztől tizenegyig ingyenes.

- Tudtok más alternatívát?

- Van egy hely az Ostbahnhof környékén, az nem drága, múltkor ott voltam.

- Menjünk?

- Menjünk.

Persze még vagy hatszor eltévedtünk, ami azért nagyon ciki, mert én az ominózus pályaudvaron szinte naponta járok (mondjuk általában józanabbul). Aztán csak odatalálunk a Kultfabrik nevű helyre - egy átalakított raktár/gyárnegyed rengeteg klubbal, kocsmával, minden, mi szem s száj ingere, kedves ismerősöm túlzás nélkül vidámparkhoz hasonlítja. Körbejárunk, találunk egy megfelelő klubot (Club Rafael) slágerzenékkel, mert az ír kocsma zárva van, gót klubba meg senki nem akar menni. Legalább itt nincs Justin Bieber.

Hajnali ötre értem haza, és sikerült elaludnom még pont napfelkelte előtt. Tízkor tértem magamhoz, méltóképpen leamortizálva. Ha tudtam volna nevetni, akkor röhögtem volna azon, hogy elmaradt a csütörtöki órám (amire szerdán akartam bemenni), úgyhogy átadhatom magam a másnap fájdalmainak. Persze elfelejtettem kenyeret venni. A Tengelmann-ban majd' összeestem, miután megláttam a söröket. Öregszem, nem bírom én ezt már, sosem iszom többet, ésatöbbi. Délután már nézem a Kultfabrik által kínált további lehetőségeket. És nem mellesleg csináltam egy olyan lecsót, hogy épphogy meg nem szólalt.

Ez a magyarázatom, hogy miért írok blogot péntek este újabb máj- és agysejtamortizálás helyett. Ja, meg az, hogy holnap korán kelek - kedves kollégáimmal megyek Garmisch-Partenkirchen-be egy hegyvidéki túrára.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.