'capades

Címkék: sör berlin korcsolya münchen jég útinapló

2011.11.21. 20:08

Félve mertem csak pillantást vetni legutóbbi bejegyzésemre írás közbeni állapotomat tekintve, de ahogy az angol internetfüggő mondaná, everything went better than expected. Azóta azonban sok víz lefolyt az Isar-on, már a második másnapomon is lassacskán túl vagyok.

Előző hetem utolsó hétköznapjai laza óralátogatásokkal, bevásárlással és eseménytelenséggel teltek, mivel a csütörtöki ivászatot végül lemondtuk, mert időközben kijózanodtunk és rájöttünk hogy nem lenne jó ötlet. Na nem azért, mert nem bírnánk (hörr), hanem inkább praktikus okokból - a többiek péntektől vasárnapig egy egyetemi hallgatóközösség által szervezett berlini kiránduláson készültek részt venni, és hajnali négykor alapból is nehéz felkelni. Nem baj, a mentorral, aki időközben örökbefogadott engem (erről majd később részletesebben) úgyis megbeszéltünk egy vasárnapi találkozót, addig is van időm hasznos és produktív dolgokat csinálni.

Az egyik ilyen dolog a régóta tervezett jégpálya-látogatás volt. Nem vagyok a téli sportok túlzott rajongója (most, hogy belegondolok a nyári sportoké sem...), sílécet is csak katalógusban láttam, kiutazásom előtt viszont arra gondoltam, nem ártana, ha előkerülne rozsdás jégkorcsolyám, mert szívesen csúszkálnék fel s alá egy befagyott felületen, miközben a Toronto Maple Leafs színeit képzelem magamra. Szerencsémre körülbelül két utcányira található a Kelet-Müncheni Jégcentrumizé, és a homályosan közölt nyitvatartási időről való megbizonyosodás után korcsolyázhattam is potom két euróért. A jégpálya mellett egy kisebb hokipálya is található a sportközpontban; szombaton délután két fiatal kölykökből álló csapat meg is mérkőzött egymással, kidülledt szemmel és fröcsögő nyállal üvöltve szurkoló szülőkkel és edzőkkel körülvéve. Mivel hamar rá kellett jönnöm, hogy rettenetesen béna vagyok, kisebb szüneteket tartva követtem a meccset is - hihetetlen, milyen vehemenciával döngöli egymást a jégbe egy maroknyi max. tizenkét éves kölyök (aztán eszembe jutottak az általános iskolai focibajnokságok, azok is csak a szadista irónia végett voltak "barátságos mérkőzéseknek" titulálva...). Mindenesetre ha a térdem bírja, megpróbálom rendszeresíteni a jégpálya látogatását a közeljövőben.

Tegnap este nyélbe ütöttük a tervezett sörözést, és végre sikerült találkozó elejétől a végéig megszakítás nélkül németül társalognunk (a rengeteg nemzetközi angolul jobban beszélő ember miatt ez eddig nevetségesen nehéznek bizonyult), továbbá kaptam rengeteg hasznos tippet, hogy hova látogassak el mindenképpen az elkövetkezendő hetekben. Apropó, kedves szállásadóim tegnap már készítették az adventi sütiket, és a müncheni boltok is teljesen át vannak itatva a karácsonyi hangulattal, amitől persze teljesen pánikba esek, hiszen én még az ősz létezését sem nyugtáztam...

A mai napom rutinos tanulás, takarítás és semmittevés jegyében telt el, a hétre pedig a korcsolyaélesítésen és a tanuláson kívül még nincs különösebb tervem.

A bejegyzés trackback címe:

https://bandimunchenbol.blog.hu/api/trackback/id/tr593401888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása